DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a választ. A válasz számomra megnyugtató, de sokkal fontosabb, azt hiszem, hogy az érintett gyermekes családoknak is megnyugtató választ adtunk. A válasz azért megnyugtató, mert valóban számtalan segítségnyújtási lehetőség van, tehát azokon a helyeken, ahol lehetőség van a bölcsődei férőhelybővítésre, de ahol nincs bölcsőde, kisebb önkormányzatoknál, ott is lehetőség van gyermekelhelyezésre, a családi napközi intézménye áll rendelkezésre, és nem régen él az a rendelkezés is, amit mi valamikor úgy hívtunk, hogy nagymama-gyes, ez is egy nagyon jó lehetőség. A munkáltató számára a lehetőség biztosított, amit az államtitkár úr itt felsorolt, és azt hiszem, a Start-kártya is tulajdonképpen ezt segíti elő, és ennek az extra része is ezt segíti.
Azt hiszem, két dolgot összefoglalhatunk. Nagyon fontos dolog az, hogy a foglalkoztatás mint olyan növekedhet. A másik nem kevésbé fontos dolog a demográfiai helyzet javítása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert bízom benne, hogy a születések száma is ezáltal gyarapodni fog.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés