DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a törvényt természetesen minősíti az egész tartalma, amiről már vitatkoztunk a Ház falai között. (Dr. Vojnik Mária: Melyik indítványhoz szól hozzá?)
Azonban nem tudok szó nélkül elmenni Csáky képviselőtársam felszólalása mellett, aki szinte mentegetőzve javasolja, hogy azt a negyvenkét javaslatot, amit ma volt szerencsétlenségünk az asztalon először látni, talán a kormány szíveskedjék újból átgondolni, és adjunk módot és lehetőséget a parlamentnek, hogy ezt meg is ismerhesse, meg is gondolhassa, meg is vizsgálhassa. Mentegetőzve kéri ezt a képviselő úr, mert már ő is beletörődött abba, amibe az ellenzék, úgy látszik, kénytelen beletörődni, mert nem tud az ellen mit tenni, hogy ez a parlament kiüresedett, ez a parlament formálissá vált. Felháborító, a parlament megcsúfolása az, hogy negyvenkét ilyen javaslatot idevágnak ma az asztalra. Ezt a szervilis kormánytöbbség meg fogja szavazni. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbekiabálás: Nem mondod?)
(18.40)
Ezek azok az eljárások, amelyek miatt az emberek elvesztik a hitüket a parlament értelmében, ennek az egész működésnek az okszerűségében és célszerűségében. Felháborító, ami itt, nemcsak ennél a törvénynél, hanem más törvényeknél is rendre történik. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés