GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt képviselő úr, köszönöm a kérdését. Természetesen a kormány, mint eddig is, a nehéz helyzetbe került üzemeknek - mint azt már az előző válaszomban is jeleztem - két alkalommal is nagyon komoly segítséget adott, és teljesen biztos, hogy ezt Pápa esetében is meg fogjuk tenni. A felszámolást - de azt hiszem, ezt önnek nem kell mondanom - nem a kormány kéri, és nem a kormány rendeli el, az a gazdasági folyamatokban bent lévő cselekmény. Ezzel mi nem tudunk mit kezdeni.
Nagyon sajnálom azt a sorozatot, ami végbement, és ez nemcsak a sertéságazatot érinti, hanem a baromfiágazatot is a cég esetében. Ott időben tudtunk megoldást találni, és így meg tudjuk menteni a két utolsó baromfi-feldolgozót a felszámolás alól.
(16.00)
El szeretném mondani, hogy normál piaci viszonyok között nem egy tipikusan agrárminiszteri feladat, amit ilyen esetekben végzünk, de kötelességünknek érezzük az átalakuló magyar élelmiszeripar esetében, hogy minden segítséget megadjunk. Ez így lesz Pápa esetében is.
A felszámolóval kapcsolatban ugyan a kijelölés és a gyorsaság nem ránk tartozik, de ha ő ténylegesen ki lesz jelölve erre a felszámolásra, nagyon gyorsan felvesszük vele a kapcsolatot, és mint a másik üzemek esetében, a szűkös kereteinkkel és szűk mozgásterünkkel együtt minden segítséget meg fogunk adni, hogy a Pápai Húskombinát tovább tudjon dolgozni, a hozzá tartozó sertésüzemekkel együtt, természetesen. Nem lesz egyszerű a feladat, hiszen a húságazatban az elmúlt időszakban nagyon komoly versenyhelyzet alakult ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és csak azok a cégek tudták az elmúlt két évet eredményesen zárni, ahol bizony a terhek nem növekedtek ilyen nagyságrendben. Itt is az a szépséghibája az ügynek, hogy maga az üzem jól dolgozott, és nem az általa okozott terhek vitték csődbe, hanem bizony az a rossz pénzügyi konstrukció, amivel az egész rendszer - aminek a pápai is része volt - dolgozott. (Az elnök ismét csenget.) Annyit szeretnék mondani, hogy a rajtunk álló minden eszközt igénybe vesszük ahhoz, hogy a húskombinát helyzetét - mint ahogyan a többi esetében is - megoldjuk. Az a kérésem, hogy az intézkedés szakaszában, amennyire lehet, a politika ne avatkozzon a kérdésbe.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés