GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, mert sok olyan problémát vetett fel, ami megint közelebb visz bennünket a megoldáshoz. Azt gondolom, hogy azt kell mindenkinek először is megérteni, hogy annak a csalássorozatnak és annak a csalásfajtának, ami most lepleződött le, a következő a trükkje.
Külföldön megvásárolják a lejárathoz közeli - tehát még nem lejárt szavatosságú élelmiszereket -, azt, mivel az Unióban nincsenek belső határok, behozzák, nemcsak Magyarországra, hanem a többi országba is. Magyarországon csak azért borult ki ez a botrány, mert mi nagyon szigorúan vesszük, és már figyeltük ezeket az eseményeket, és voltak jelzéseink, hogy ezt meg kell fognunk, és voltak információink a dologról. Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába ugyanígy beviszik ezeket a termékeket, nem magyar specialitásról van szó.
Az értékesítés közben viszont előfordul, hogy lejár már a szavatosság, és erre rendezték be azokat az átszerelő és átcsomagoló üzemeket, ami kiváló technikával ellátva, a boltoknak sem feltűnő módon... - mert szabályosan érkezett be hozzájuk egyrészt az áru kísérőlapja, másrészt pedig a meghamisított dokumentumok. Ezért nagyon veszélyes bűncselekmény-sorozatról van szó, és nagyon örülünk annak, hogy végre pontot tudtunk tenni az ügy végére ilyen értelemben.
Másik oldalról viszont tökéletesen igaza van abban, hogy nem elég, amit eddig elértünk, és a következő időszakban - ma tárgyaltam már a miniszterelnök úrral, nyilván ez az ő kompetenciájába tartozik - mind anyagi, mind létszámkérdésben hogyan erősítsük meg a szolgálatokat. Volt erre javaslatunk, ezt szerdán a kormány tárgyalni fogja.
Ezen kívül pedig az a kérésem a magyar fogyasztókhoz - és nem a felelősség elosztása -, amikor nagyon olcsó külföldi élelmiszert kínálnak az áruházláncok, akkor maradjanak a jól bevált magyar termékeknél- egyszer.
Másik oldalról pedig: az áruházláncok szakmai vezetőivel fogok a héten találkozni, ahol a közös megelőzés érdekében együttdolgozásra kérem őket: amikor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nagy tételben ajánlanak fel nekik ilyen típusú árukat, akkor jelezzék felénk, az élelmiszer-biztonság felé, hogy meg tudjuk nézni ezeket az árukat (Az elnök ismét csenget.), mielőtt ők is eláztatják a nevüket egy ilyen üzletben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés