GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! Egyetértek a képviselő úrral, hogy az Európára vonatkozó közös nagy eszményeinkben nem választ el bennünket semmilyen fajta vita, legalábbis e tárgykörben. Azt gondoljuk, hogy az Unió alapító atyáinak ideái, a gondolatok, a nézetek, az emberek, a tudás, a tőke szabad áramlásáról, ezek Európa érdekében álló olyan értékek, amelyekhez igazítani kell közös európai politikánkat - egyszer. A másik oldalról pedig nyilván konkrét döntések sokaságával kell eljutni az eszményi állapothoz.
Nem szeretnék ebben az ügyben zsákbamacskát árulni. Ha csak az elmúlt két-három év történéseit veszem sorra, akkor azt látom, hogy hihetetlen módon alakultak, változtak az álláspontok. Ha már a képviselő úr szóba hozza a kettős állampolgárság kérdését, azok, akik a kettős állampolgárságot, annak automatikus megadását támogatták, azok nyilván azt támogatják, hogy korlátozásmentesen nyissuk össze, legalábbis a történelmi magyar nemzet tagjai között a munkaerőpiacot is és mást is. Ez egyszer egy álláspont. Ez ma is itt van, hozzáteszem.
Aztán akik a legelső státustörvényt, majd az abból fakadó Orbán-Năstase-paktumot támogatták és aláírták, azok egy ettől eltérő álláspontot képviseltek, hiszen messze nem ugyanarra vonatkozott az Orbán miniszterelnök úr, Năstase miniszterelnök úr által 2002 januárjában aláírt megállapodás, annak a hatálya - az egy szűkítő hatályú megállapodás volt -, mint például amire vonatkozna a kettős állampolgárság munkajogi következménye.
Harmadsorban: azok a megoldások, amelyeket Magyarországon a szakértők nagyobbrészt ajánlanak a figyelmünkbe, hogy egy részleges nyitásra vonatkozó politikát folytassunk, szektoronként, ágazatonként, végzettségként, képzettségként, akár földrajzi területenként mondjuk meg, hogy melyek azok a területek, ahol a magyar gazdaságnak szüksége van új tehetséges, képzett munkavállalókra, ez eltér az előző kettőtől.
Egyetértek azzal, hogy magyar nemzetpolitikai kérdésről is szó van, szó van a magyar munkavállalók érdekéről, hiszen ha egyetlenegy embernek nincsen munkája, akkor azokért van felelősségünk, és nyilvánvalóan az elsődleges felelőssége a köztársaságnak mint politikai közösségnek elsősorban az állampolgáraiért van. Ehhez kötődik a nemzet összes tagjáért viselt felelősség, de ezek különböző szintű felelősségek, ugyanakkor természetesen szó van arról is, hogy tud-e működni a magyar gazdaság, van-e elegendő erőforrás benne. Ezek különböző érdekek. Miután ezek különböző érdekek, és itt nem a parlamentnek van döntési joga, hanem a kormánynak, a kormánynak meg muszáj dönteni, akkor jár el helyesen, ha meghallgat mindenkit ebben az ügyben.
Holnapra hívtuk össze ezt a megbeszélést, a liberálisok álláspontja ebben a napnál is világosabb, és az elmúlt években folyamatosan ugyanezt képviselték. Nem látom ugyanennyire stabilnak valamennyi parlamenti párt álláspontját, őszintén mondhatom, és változott az álláspontja a munkáltatói és a munkavállalói szervezeteknek az elmúlt időszakban. Őket is asztal mellé kell ültetni.
Meghívtuk a parlament legfontosabb, e tekintetben befolyással bíró bizottságainak elnökeit is, és meghívtuk a parlamenti pártok elnökeit. Azért kell leülni, mert itt monológokból nem fog felépülni egy politika, nem elég, ha az egyik megüzeni a másiknak, hogy mit gondol. Még nem adtam fel a reményt, hogy mi tudunk egymásra hatni, azaz hogy majd vitában alakulni fog a közös álláspont.
Ez nem az a kérdés, hogy csak nekünk mi a legszimpatikusabb, ebben osztozni fog az ország, ebben osztozni fognak évtizedeken keresztül majd a következő kormányok és a következő nemzedék is, ezért tárgyalni kell. Készen állunk erre a tárgyalásra, ha a tárgyaláson túl vagyunk, akkor vagy ezen a héten vagy a következő héten a kormány az elhangzott vélemények figyelembevételével meghozza a döntését. Ezért kezdeményeztük a tárgyalást. Örülök, hogy van egy párt, amelynek világos már az álláspontja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés