KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Magam is úgy látom, hogy globalizálódó világunkban a biztonság egyik kulcskérdése, hogy a piacon hogyan szerzünk magunknak a jogszabályi kereteken túl, a szereplő állami felelősökön túl nagyobb biztonságot. Márpedig ehhez kulcskérdés - és szeretném kiemelni mondandójából az egyik elemet - a nyilvánosság és a társadalmi közreműködés, az önvédelem lehetősége. Azt tapasztalom, hogy komoly piaci hagyományokkal rendelkező országokban az önvédelemnek és a társadalmi biztonságnak az intézményei különösen ezen a területen felértékelődnek.
Nálunk a kilencvenes évek közepére alakult ki a munka világa biztonságát elősegítő párbeszéd és szabályozási intézményrendszer, beleértve azokat a hatóságokat is, amelyek segítenek érvényre juttatni a közösen alkotott szabályainkat, tehát a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő munkavállaló biztonságát segítik védeni. No nem állítom, hogy ez tökéletesen működik, de egy teljes intézményrendszer áll rendelkezésünkre.
Nos, ugyanennek az intézményrendszernek a kiépülte még nagyobb kihívást jelent egy szélesebb világban, a piac világában, a fogyasztói társadalmakban, és bizony tanulságos, ha megnézzük előttünk évtizedekkel vagy talán még nagyobb távlattal rendelkező, hagyománnyal rendelkező fogyasztói társadalmak példáját, hogy hogyan próbálták az állampolgárt egy biztosabb, kiszámíthatóbb helyzetbe hozni. Nem véletlen, hogy néhány elnökválasztási periódussal ezelőtt az Egyesült Államokban például a fogyasztóvédelem elnöke volt az egyik független jelölt, ami mutatja, hogy még a politikai színpad porondjára is felléptek azok a szereplők, akik az emberek számára oly fontos ügyeket képviseltek, az amerikai fogyasztóvédelmi szervezet elnöke Amerika elnökjelöltjeként jelent meg éppen ezen a poszton. Lényegét tekintve felértékelődött ennek a szervezetnek a tevékenysége, mutatván, hogy milyen sok ember számára fontos, hogy képes legyen megvédeni magát, és az e területen hasznos társadalmi tevékenység egy társadalmi támogatást jelentett számára. Úgy látom, hogy a jogszabályi kereteken túl, a visszatartó erőt jelentő büntetéseken túl, a hatóságokon túl - amelyiknek dolga, hogy összefogás és nagyon erős koordináció legyen - fontos ennek a társadalmi megrendelésnek, ennek a társadalmi mozgalomnak a kiépítése, amihez kulcselem a nyilvánosság és a civil kapcsolatok erősítése.
Ezért a képviselő úr által elmondottakat lényegesnek tartom, és a kormány későbbi munkája szempontjából evidenciában fogjuk tartani. Szeretném, ha ezt a társadalmi megrendelést, társadalmi nyilvánosságot elősegítő eszközrendszert bővíthetnénk mind pénzügyi, mind jogszabályi oldalról, mert akkor érezhetjük magunkat nagyobb biztonságban mint fogyasztók, ha ez a társadalmi megrendelés egy nagyon erős civil társadalmi támogatással fog kialakulni Magyarországon is az előttünk járó fogyasztói társadalmak mintáján keresztül.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés