TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A válasz nagyon egyértelmű volt, és tartalmazott egy megoldási lehetőséget is a térség, a város, illetve a megye számára. Ugyanakkor jeleznem kell, hogy ebben a tárgykörben képviselői kérdés már volt a parlamentben. 2005-ben képviselőtársunk, aki szintén nyíregyházi, feltette ezt a kérdést, és a válasz az volt, hogy 2007-ben elkezdődhet ez a beruházás. A 2006-os tervek elkészültével fontos lehet az, hogy a tárca milyen együttműködést választ, illetve vállal a megyével, a regionális operatív programmal és egyáltalán Nyíregyháza várossal.

Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen megértve azt, hogy a regionális operatív program mint lehetőség a megvalósításra rendelkezésre áll, mégis azt kell mondjam, ebben közös munka szükséges a tárca és a regionális vezetők, Nyíregyháza város vezetése és az országgyűlési képviselők között. Amennyiben ez a közös munka lehetséges, úgy azt gondolom, hogy akár szakaszolva is ez a beruházás használhat Nyíregyháza városnak és a térségnek, a fejlesztési lehetőségeknek majdan.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu