BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is azt szeretném kérni a tisztelt Ház patkójában lévő mindkét képviselőtábortól, hogy támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyek a 2007. évi állami költségvetésben az önkormányzati finanszírozásban némi javítást, némi kiigazítást jelentenek, hiszen úgy gondolom, hogy mindazon módosító indítványok, amelyek javítani szándékoznak, szinte lehetetlen dolgot elképzelve: a 2007. évi önkormányzati finanszírozást, fontosak. Azért fontosak, mert 10 millió magyar állampolgárnak szolgáltatnak az önkormányzatok, és mintegy 3200 önkormányzat lehetőségeit villantják meg, esetleg ellehetetlenülését hozhatják.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, és köszönöm, hogy az államtitkár úr itt van, mert ha esetleg nem volt alkalma rá, legalább megismerheti az országos önkormányzati érdek-képviseleti szövetségek közös állásfoglalását. Nem olvasom fel végig azt a 4-5 oldalt, amelyet megkaptam, mert azt hiszem, egy kicsit terjedelmes lenne, de minden címszóból szeretnék kiragadni egy-két olyan kérdést, amelyet az önkormányzati érdek-képviseleti szövetségek javasolnak a 2007. évi költségvetéssel kapcsolatban, mégpedig az önkormányzati fejezeteknél.

Hadd mondjam el azt, hogy nincs nálam aláírt példánya ennek a közös állásfoglalásnak, ugyanakkor meg kell említenem, hogy ezt a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Szövetségétől dr. Wekler Ferenc, Szabó Gellért a Magyar Faluszövetségtől, dr. Sütő László ügyvezető elnök a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségétől, dr. Gémesi György elnök úr a Magyar Önkormányzatok Szövetségétől, Ódor Ferenc a Megyei Önkormányzatok Szövetségétől és Szilágyi Menyhért a TÖOSZ képviseletében, Szita Károly pedig a Megyei Jogú Városok Szövetsége részéről jegyezte.

(16.10)

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A közös állásfoglalás nagyon fontos kérdésnek tekinti azt, hogy a 2007. évi költségvetésben lévő forrás kevesebb, mint 2006-ban, mégpedig 99,4 százalék. Úgy gondolják, hogy ez tarthatatlan folyamat, hisz az önkormányzatok nagyon fontos szolgáltatásokat nyújtanak, és ehhez a források pedig szűkülnek.

Azt is javasolják az önkormányzatok szövetségei, hogy a terhek arányos elosztását az államháztartás alrendszerei között javasolják, nagyobb százalékban kell részesülniük az önkormányzati feladatoknak.

Azt mondják az önkormányzati szövetségek - ezt nagyon sérelmezik -, hogy nem értenek egyet a személyi jövedelemadó helyben maradó részének 10 százalékról 8 százalékra való mérséklésével. Ezt azért is tartják veszélyesnek - és jómagam is így vagyok vele -, mert a folyamatban lévő vagy tervezett beruházásokat lehetetlenítik el. Ezenkívül pedig a felvett hitelek visszafizetését veszélyezteti és a hitelképességet rontja az, hogy az szja-ból 2 százalékkal kevesebb marad az önkormányzatoknál.

Ezenkívül a bér- és létszámkérdésekről is nyilatkozik az önkormányzatok közös állásfoglalása. A költségvetési törvényjavaslat nem tartalmaz központi bérintézkedést a közszolgálati szférában. Ugyanakkor tudvalévő az, hogy a köztisztviselők esetében vannak soros előrelépések, a közalkalmazottak esetében is, amelyek 1,6 és 1 százalék nagyságrendű béremeléssel járnak, és további terhei vannak még, a jubileumi jutalom és ehhez hasonlók.

Úgy gondolják a szövetségek, hogy központi fedezet hiányában nem tartják támogathatónak a központi bérintézkedéseket, mert további indokolatlan létszámcsökkentést eredményeznének. Tehát további béremelést nem javasolnak, mert így is 10 százalék leépítéssel kell számolni a közszférában.

A következő nagyon fontos kérdés, amire felhívják a tisztelt parlament és a kormány figyelmét, hogy az ágazati szabályok, a pénzügyi fedezet és a költségvetés nincs általában szinkronban, azaz ha megjelenik valamely ágazati szabály, végrehajtási szabály, ehhez sok esetben nincs meg a pénzügyi fedezet. Így írják valahogy: "A hatékony, gazdaságos feladatellátást gyakran gátolják többek között a szakmai-ágazati jogszabályok, előírt követelmények, ezek teljesítéséhez ugyanis nem biztosítottak a pénzügyi források. Szükségesnek tartjuk a szigorú ágazati előírásokat összhangba hozni a gazdaság jelenlegi helyzetével." Tehát olyan követelményeket kell támasztani az önkormányzatok által ellátott feladatok tekintetében, amelyekhez biztosítható pénzügyi forrás, mert lehet mindenféle szabályt előírni, ugyanakkor a végrehajtásához pénz kell, ez pedig nincs meg.

Aztán azt is mondják a szövetségek - egyezik a véleményemmel -, hogy a központi költségvetés ne a formát preferálja bizonyos közszolgáltatások esetében, hanem annak racionalizálását. Tipikusan példaként felhozzák, hogy a körjegyzőséget mint olyat, támogatja a kormány mint formát, ugyanakkor más jegyzői feladatokat vagy más formában történő jegyzői feladatokat nem preferál. Tehát feltételként teszi, hogy akkor kap meg bizonyos összeget, ha körjegyzőséget alakít.

A megyei önkormányzatokról hadd mondjunk még pár szót, hiszen ők is kifejtették a véleményüket. A megyei önkormányzatok azt mondják a 2007. évi költségvetésről, hogy nagyon jelentősen sújtja a megyei feladatellátást, és a kötelező feladatok sérülése nélkül nem biztosítható a gazdálkodás, a 2007. évi költségvetés végrehajtása.

A költségvetési törvényjavaslathoz a fentiekben megfogalmazott aggályok nem jelentik a konvergenciaprogramban megfogalmazott fő célok elvetését. Azért voltam kénytelen felolvasni, mert a szövetségek reálpolitikusok; azt mondják, tudomásul veszik, hogy a hiány csökkentése a kormány célja, tudomásul veszik, hogy ehhez megszorításokra, pénzbehajtásra van szükség, nem kívánják e folyamatokat gátolni, ugyanakkor fontossá teszik azt is, hogy ez ne lehetetlenítse el az önkormányzatok feladatellátását.

Támogatják - ezt szintén pozitívumként emelik ki a 2007. évi költségvetésből -, hogy az önkormányzatoknál az egyensúlyi tartalékképzési kötelezettséget megszüntetik. Na most, ugye, nem kell kötelező tartalékot képezni, de annyira kevés a pénz, hogy miből is képeznénk. Mindegy, megemlítik ezt a fontos dolgot is, hogy nem kötelez erre a kormány. Jónak találják a gyermekek napközbeni ellátására tervezett központi forrás 11 százalékos emelését. Na, idáig a pár gondolat, hogy ne csak a rosszról beszéljünk.

A költségvetési törvényjavaslathoz megfogalmaznak további észrevételeket is a normatívák kérdésénél, mégpedig azt, hogy az infláció 6 százaléknál magasabb lesz. Tudvalévő az, hogy a normatívák a 2006. évi szintet sem érik el. Ez annyit fog jelenteni, hogy intézménybezárásokkal, összevonással, elbocsátással, feladatelhagyással próbálják mérsékelni a hiányt, az üzemeltetési feladatok költségeit próbálják csökkenteni úgy, hogy ebből ne származzék működőképességet okozó zavar, helyesebben be lehessen tartani a működőképességet. Komoly gond elé néznek ezek szerint az önkormányzatok, és ebben a közös véleményük az, hogy a globális normatívák a 2006. évi szinten maradnak vagy az alá tervezettek a 2007. évi költségvetési törvényjavaslatban.

Szakmailag nem indokolt, diszkriminatív a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai, valamint a szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés támogatása jogcímcsoportokra vonatkozó javaslat, amely szerint egyes jogcímeknél a 2007. évben szolgáltatást kezdő önkormányzatok a 2006-ban szolgáltatást működtető önkormányzatokat megillető hozzájárulás 50 százalékát kapják csak. Nem értik. Én sem, hogy miért csak 50 százalékát kapják, azért, mert ott most kezdik el ezeket a szolgáltatásokat.

A szociális és gyermekvédelmi bentlakásos szolgáltatás tekintetében a jogcímcsoport 2007-től új normatíva jogcímként megjelenik. A cél helyes, de az a baj, hogy ez más jogcímcsoportoktól való elvonást feltételez és jelent. Az óvodai nevelés és iskolai oktatás területén 2007. szeptember 1-jétől 2008. augusztus 31-ig, igen, ez a tervezési ciklus és időszak. Különben alapvetően jó és helyes az, hogy nemcsak a helyi önkormányzat, hanem az állami költségvetés is különböző időpontokhoz, nem a pénzügyi évhez, hanem az oktatási évhez igazítja az intézmény normatíváját.

Ugyanakkor az található a költségvetési törvényben, amely azonnal szabályt szeg, hogy csak 2007. augusztus 31-ig biztosít több közoktatási normatívát. Na most, hogy is van akkor, hogy csak odáig biztosít? Mi lesz utána? Ezt is felvetik az önkormányzatok szövetségei. Az az érzésünk, hogy forráskivonást jelent a normatívák ilyen irányú megoldása.

Akkor beszéljünk az EU-s önkormányzati pályázati alapról! Mélyen tisztelt Hölgyek, Urak! Az a szövetségek véleménye, hogy igaz, hogy növekszik a forrás a 2007. évben, de felülről csukott, és ez korlátozást jelent az önkormányzatoknak. Ez is helytelen, és nem tartják jónak.

A megyei régió és a területfejlesztési források gyakorlatilag eltűnnek, nem lesz új regionális és megyei területfejlesztési forrás, csak a már odaítélt pénzekről van szó, magyarul kiürül a megyei területfejlesztési tanács és a regionális fejlesztési tanács is a hazai fejlesztési forrásokat illetően. Ugyanakkor megemlítik azt is, hogy a belterületi 50 százalékos aszfaltburkolatok javítására szolgáló források sem elegendőek, és ez nem változik 2007-re sem.

Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, most hadd mondjam el azokat a tényezőket, amelyek a 2007. évi állami költségvetésben az önkormányzatok további problémáit jelentik.

Bizonytalansági tényező az önkormányzatok működésénél a finanszírozásban az infláció, az energiaár, a bérek változása, a normatívák alkalmasint bizonytalansága, a helyi adók teljesülése, ugyanis ezt befolyásolhatja a helyi gazdaság működése.

Továbbá gondot jelent az, hogy csak úgy tudják a működőképességet fenntartani a települési önkormányzatok, ha 10 százalékos óraszámot növelnek. Ez 10 százalék elbocsátást jelent.

Mélyen tisztelt hölgyek, urak, a mai napon téma volt a művészeti alapoktatás. Nem tudjuk, és nem látszik annak a működésnek a biztosítása, hogy a működéshez szükséges feltételeket, azaz a minősítést szeptember 1-jére produkálni tudja az önkormányzati szféra, ugyanis az ágazati szabályozás is hiányzik mellé, sőt mi több, a forrás.

Az a furcsa helyzet állhat elő, hogy szakmailag teljesen egyetértek a képviselő úrral, mégpedig a sajátos nevelési igényű gyermekek normatívájával kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy jól látja a kérdést, viszont nem erről szól a költségvetési törvény.

(16.20)

A dolgot a súlyánál fogva kellene kezelni. Nézzék, az önkormányzatoknál nagyon sok bizonytalanságot jelent az évente változó finanszírozás; a kistérségeknél is, a normatíva is. Ha szakmailag elindult az integrált oktatás, és ebben a sajátos nevelési igényű gyerekeknél a kétajtós megoldásra állt rá egy iskola, és bizonytalanná teszi a kormány ennek finanszírozását, ott a gyerekek jövőjéről van szó. Mert aki ma nem tanul meg írni, olvasni, számolni, az a tanulás esélyét, lehetőségét veszti el.

A művészeti alapoktatásnál pedig, kérem, nem tudom megérteni azt a metódust, amiben már ötödik éve vajúdik a tisztelt parlament és a kormány, hogy hol meg akarja szüntetni, mert csalásokra hivatkozik. Kérem, kormányozzanak e tekintetben, erre biztatom önöket. Én onnan jöttem, ahol nagyon jó művészeti alapiskola van, és fontosnak vélik. A jót ne keverjük össze a csalóval, ebben pedig tegye a dolgát a kormány az ellenőrző szervezetein keresztül!

A nemzeti fejlesztési tervről ma délelőtt elhangzott az a vélekedés is, hogy próbáljuk megmagyarázni azt, hogy nem mindenkinek jut a nemzeti fejlesztési tervből. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, kormánypártiak, önök dezinformálták a Magyar Köztársaság állampolgárait, amikor azt mondták, hogy a 8000 milliárd a Kánaán, a fejlesztések csimborasszója, és ehhez mindenki hozzá fog jutni. Nem erről van szó! A 8000 milliárd sem pontosan 8000 milliárd, hiszen azt mind meg kéne szerezni. Kettő: a saját források gátolják ennek lehetőségét. És senki nem mondta el azt, hogy a címzett támogatásokból 2007-ben semmi sem lesz, nincs benne a költségvetési törvényjavaslatban, a megyei és a regionális fejlesztési források pedig teljesen elapadtak. Innentől kezdve csakis nemzeti fejlesztési tervből számíthatnak fejlődésre, amelyhez nem biztos, hogy hozzájutnak.

Úgy gondolom, hogy átadom államtitkár úrnak ezt a közös állásfoglalást, amelyet a Települési Önkormányzatok Szövetsége készített. Kérem, vegyék komolyan azoknak a vélekedését, akik szolgálják mind a tízmillió magyar állampolgárt, 3200 önkormányzatot.

Köszönöm, hogy szólhattam.

Forrás: parlament.hu