DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném felhívni Nyitrai képviselőtársunk figyelmét, hogy az informatika területén sajnálatos módon soha nem foglaltuk el a régió vezető pozícióját. '96 és '98 között próbálkozott a Horn-kormány egy felfuttatással. Ezt éppen az önök által támogatott kormány állította le, nagyon sok mindent ezen a területen. A viszonylag jó pozíciónkat - még egyszer mondom, vezető pozíció sosem volt - ebben az időszakban veszítettük el.
De nem is ez az igazán érdekes, képviselő úr, hanem az, hogy ön most itt krokodilkönnyeket hullat az informatika ügyében, miközben a részletes vita első fordulójában, amikor a benyújtott módosító indítványokról volt szó, volt szerencsém fölolvasni legalább egy tucat olyan módosító indítványt, amelyet fideszes képviselők nyújtottak be, és amelyek különös módon mind a különféle tárcák, a Gazdasági Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium, az Oktatási Minisztérium vagy a Miniszterelnöki Hivatal fejezetében elhelyezett informatikai fejlesztések rovására javasoltak különféle más célokra átcsoportosítani pénzösszegeket. Tehát egyfelől azt mondani, hogy a költségvetés tervezete botrányosan keveset fordít vagy tervez fordítani informatikára, másfelől még ezt a keveset is megpróbálni elvenni, én azt gondolom, hogy ez nem egészen koherens magatartás, képviselő úr.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés