DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak, hogyha ennyi volt a puskapor, amire futotta (Domokos László: Háború van?), ugyanis megint bebizonyosodott az, amit állítottam az eddigi vita során is (Domokos László: Nincs háború!), ön most sem tudott olyan tényt és adatot felhozni a beszédében, amely cáfolta volna az én állításomat: a magyar kormány a tényadatok tekintetében mindig a valóságos adatokat közölte (Moraj és derültség a Fidesz soraiban.), nem volt olyan a mostani beszédében sem, ön sem mondott ilyet (Közbeszólások.), ön sem mondott ilyet - akkor nem kell mellébeszélni, uraim!

Tehát most sem tudott ilyet állítani, ebből következően tehát ismételten ugyanabban a folyóban vagyunk, ha szabad így fogalmaznom, amely azt igazolja, hogy prognózisadatokban lehetséges, hogy volt tévedés (Dr. Nyitrai Zsolt: Az volt!), lehetséges, hogy nem teljesített annyit a magyar gazdaság, mint amennyi szerepelt a különböző előremutató, várható, tervezett értékekben; tényszámok tekintetében ugyanakkor pontosak voltak mindig a közléseink. Örülök, hogy a mostani hozzászólásával is alátámasztotta, ezt megerősítette, ilyen értelemben tehát ismételten igazolta, hogy valóságos volt, amit állítottunk. (Dr. Aszódi Pál: Köszönjük meg!) Köszönöm szépen az elismerést, így van.

Képviselő Úr! 200 milliárd forintos többlet kamatteherről tett említést. Igen, sajnálatos módon augusztushoz képest, amikor a költségvetést benyújtottuk a parlamenthez, tehát október végére az időközben bekövetkezett budapesti rendzavarások, amelyek mögött nyilvánvalóan a Fidesznek a politikai generáló szerepét ma már senki nem tudja elvitatni (Derültség a Fidesz soraiban.), eredményeképpen sajnálatos módon bekövetkezett egy olyan hozamnövekedés a magyar állampapíroknak a piacán, amelynek eredményeképpen a következő évben 20 milliárdnyi (Babák Mihály: Miniszter úr, nagy a baj!) és az azt követő évben több tíz milliárdnyi kamattöbbletet kell fizessünk az állampapírok után. Ez összességében valóban 200 milliárd forint. Ezt ne próbálja meg felróni a mi számítási hibánkul (Domokos László: Ááá!), ezt önöknek kell vállalniuk, ezt a többletet önök miatt kell hogy fizessük.

Köszönöm. A következő két percben a többire is reagálok. (Taps az MSZP soraiban. - Babák Mihály: Nagy a baj!)

Forrás: parlament.hu