GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Balogh képviselőtársam egy ehhez kísértetiesen hasonló hozzászólást, azt hiszem, az általános vita kapcsán elmondott tanyaügyben. Én akkor is jeleztem, hogy úgy gondolom, a problémát ketté kell választani, ugyanis én nem gondolnám, hogy attól, hogy valakinek van egy tanyája, annak alanyi jogon járna még mindenféle vissza nem térítendő támogatás. Szét kell választani a dolgot az üzleti, tehát a mezőgazdasággal hivatásszerűen foglalkozó és életszerűen tanyán élő emberek problémájára, illetve a hobbitanyákra, ami úgy gondolom, teljesen más történet, és elég sok van most már, szerencsére, mert nyilván ők azért vették meg, hogy azok a tanyák hosszú távon fönn is maradjanak.
Azt szeretném jelezni, hogy már az I. vidékfejlesztési programban is volt a tanyákkal kapcsolatos támogatási forma, amihez nyilván annyi kellett csak, hogy regisztrált mezőgazdasági termelő legyen az illető. Nem volt túlságosan népszerű. Én tudom, hogy az önrésznek az előteremtése nem olyan egyszerű feladat, és azt is tudom, hogy itt bármilyen megoldás főleg az infrastruktúra-ellátással azért elég problematikus, tehát egyértelműen, és abban egyet is értek önnel, hogy erre generális megoldást kell találni.
Én azt gondolom, hogy azok a felmérések elkészültek, hogy körülbelül mi az a mennyiség, létszám, tanyadarabszám, ahol ezeket a problémákat kezelnünk kell. Erre különböző koncepciók készültek, részben megújuló energiaforrásokkal, részben pedig vezetékes hálózattal való ellátással. Mindegyik elég költséges, szeretném jelezni, de továbbra is azt mondom, hogy a következő időszak vidékfejlesztési programjai között szintén lesznek olyan támogatások, amikkel élhetnek az ottani lakók. Tehát én nem gondolnám, hogy ki vannak rekesztve a különböző fejlesztési programokból.
Egy biztos, azt gondolom, hogy nekik nagyobb segítség kell ahhoz, hogy egyáltalán megismerjék ezeket a pályázatokat és ezeket a programokat, ehhez szerintem közösen sok mindent tudunk tenni, és várjuk az ilyen típusú pályázatokat, akár kistérségi szinten is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés