GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Nem Pettkó képviselő úrral szeretnék vitatkozni, mert a véleményünket elmondtam, bár azt azért szeretném újra felidézni, hogy a kérdést szabályozó törvény több feltétel együttes és aktuális teljesülését írja elő feltételként. Ezek között a feltételek között szerepel a jelen pillanatban vett nyelvi helyzet, a történeti külön fejlődés, illetve egy olyan önazonosság-tudat felmutatása, amely három dolog, azt gondolom, külön-külön is, elemeiben vitatható.

Ezt a vitát egyébként hosszú-hosszú órákon keresztül az emberi jogi bizottságban lefolytatta a Magyar Országgyűlés. Én magam is büszkébb lennék persze a magyar parlamentre és a magyar kormányra is, hogy ha azt a meglehetősen színvonalas, a történelem és a társadalomtörténet iránt érdeklődők számára kifejezetten érdekfeszítő vitát, amit az emberi jogi bizottság ülésén, ha jól emlékszem, 4 vagy 5 órán keresztül folytattunk a meghívottakkal közösen, azt itt a plenáris ülésen is vagy inkább itt folytatnánk le, de sajnálattal veszem tudomásul, hogy erre nincsen lehetőség.

Tehát még egyszer: ezen feltételeknek, több feltételnek tehát egyszerre, együttesen kell teljesülnie, és a Tudományos Akadémiának a meglehetősen alapos vizsgálat után elkészült állásfoglalását tartjuk irányadónak ebben a kérdésben.

Ami pedig a képviselő úrnak a kormányra tett megjegyzését illeti, azt kormánypárti képviselőként csak megerősíteni tudom. Magam is azt gondolom, és egyetértek ebben, hogy bizony illett volna, ha a területen illetékes minisztériumok képviselői legalább a kormány véleményét kifejtik itt a vitán, még akkor is, ha csak hatan-heten vagyunk összesen a teremben. Ez bizony illendő lett volna, ebben képviselő úrnak teljes mértékben igaza van.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu