KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Eredetileg Gyenesei képviselőtársam és Tatai-Tóh András reagálásához kívánok kapcsolódni, hogy házszabályszerű is legyek, tehát a művészeti iskolák kérdéséhez. Tatai képviselőtársam, értem, hogy mit mondott. Lényegében azt mondta, hogy amúgy 40 ezer forint lesz a művészeti iskolák nem zeneművészeti ági normatívája. Ehhez egyébként készült egy gyenge módosítvány, ami ezt esetleg megváltoztatná, de jelezte, hogy erre azért ne számítsunk. Viszont amire lehet számítani, van egy olyan indítvány, amely azt vetíti előre, hogy majd egy minőségbiztosítás után, amelyet nem szeptemberre, hanem december 31-ig kitolnak, egy ilyen átvilágítás után a maradék pénzből a többi milyen jól fog járni.
Erre azt mondom képviselőtársamnak, hogy nem lesz erre szükség. 40 ezer forinttal nem tudnak elindulni, mert ha felelősen gondolkodnak ezeknek a művészeti iskoláknak az igazgatói, olyat nem tehetnek, az 59 ezerről 40 ezer forintra csökkentett normatívával nem tudnak beindulni, mert az egész évet nem tudják végigvinni. Mindarra, amit ön mondott, egyszerűen nem lesz szükség, mert addigra a beteg meghal. Ezen nem fog segíteni ez a javaslat. Csak az segítene, ha belátnák végre-valahára, hogy az elmúlt években a művészeti iskolák normatívája oly mértékben és most olyan drasztikusan csökken, hogy egyszerűen nem tudják ezt túlélni. Erről beszéltem korábban, erről beszélt Gyenesei képviselőtársam.
Mindig ideidéztem, most ideidézem Szokolay Sándor örökigaz mondását, hogy az építés hosszú küzdelem, a rombolás pillanatok ijesztő terméke. Azt is elmondtam a múltkor, hogy amikor önök leszavazták a Gyenesei-féle indítványt, azzal gyakorlatilag pontot tettek egy olyan dolog végére, amiről majd bővebben a rendes, normális felszólalásomban még fogok szólni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés