KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget. Csak azért szerettem volna reagálni Józsa István képviselő úr felszólalására, hiszen azt hiszem, nagyon fontos kérdést járt körbe, a zöld civil szervezetek és a környezetvédelemnek, a fenntartható fejlesztésnek az ügyét, és nyilván a költségvetés kapcsán a támogatások kérdését is.

Csak megerősíteni tudom képviselőtársamat, hogy a 2007-es esztendőben tovább haladunk azon az úton, hogy egyre inkább pályázati jellegű és elsősorban hasznos tevékenységbe, az állam által úgyis ellátandó vagy közösségek által ellátandó tevékenységekbe vonjuk be a civil szervezeteket, az ebben való közreműködésbe, és ilyenformán ugyan, de a civil szervezetek a következő esztendőben is lényegesen több mint egymilliárd forintnyi támogatást tudnak különböző forrásokból elnyerni.

Itt ebben természetesen szerepel a személyi jövedelemadó egy százalékából befolyt támogatásokból a környezetvédelmi civil szervezetekre eső rész, amely tényadatok alapján 2005-ben meghaladta a 400 millió forintot. Ebbe a kategóriába tartozik természetesen a korábbi környezetvédelmi előirányzat, tehát a tárcánál levő forrás, amelyet jövőre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül fogunk biztosítani, hogy hátteret, azaz saját erőt, pályázati önrészt tudjon adni a norvég alap pályázatához. A norvég alap pályázatán keresztül valamivel több mint 300 millió forinthoz juthatnak hozzá a civil szervezetek, és a Nemzeti Civil Alapból pedig a 2006-os, 2005-ös mértéknél valamivel kevesebbre, de mindenképpen mintegy 240 millió forintra számítunk. Így összességében egymilliárd forint fölötti támogatás jut a civil szervezetekre.

Még idén egyébként mintegy 50 millió forint értékben újra pályázatot kívánunk kiírni, most a civil szervezeteknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a következő félévben felhasználható támogatásra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu