PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Török Zsolt képviselőtársam felszólalásához szeretnék néhány gondolatot hozzátenni. Kérem a képviselőtársamat, hogy holnap, holnapután vagy akár még a mai nap is vegye elő az elmúlt 16 év demográfiai mutatóit, és vizsgálja meg, hogy melyik kormány alatt hány gyermek született Magyarországon. Vizsgálja meg, hogy például a Bokros-csomag következtében 1995 után Magyarországon a mutatók, a számok hogyan alakultak. Aztán vizsgálja meg azt, hogy a polgári kormány időszaka alatt, amikor a Magyar Demokrata Fórum javaslatára az a bizonyos adójóváírás be tudott kerülni a tisztelt Ház falai közé, és elfogadta az akkori polgári kormánytöbbség, utána az elkövetkező egy-két évben hogyan alakultak a számok.

Ha tisztelt képviselőtársam ezt a rövid elemző munkát elvégzi, akkor egyértelműen meg tudja állapítani azt, amit én most fogok mondani, hogy a Bokros-csomag után csökkent Magyarországon a gyermekek születése. Egyértelmű volt, hiszen a Bokros-csomag rengeteg negatív intézkedést tartalmazott a gyermekes családok tekintetében. S ha megvizsgálja a polgári kormány idején az MDF javaslatára bekerült adójóváírás rendszerét, amit önök megszüntettek, akkor egyértelműen bebizonyosodik az, hogy a polgári kormány idején több gyermek született Magyarországon. Azt kérem képviselőtársamtól, amikor a demográfiai számokról beszél, akkor a tényszámokról beszéljünk.

Még egy kérdéshez szeretnék hozzászólni. A költségvetés területén a képviselőtársam beszélt az önkormányzati támogatásokról. Igen, egyetértek, biztosítani kellene a kormánynak az óvodák, a bölcsődék és az iskolák támogatását, biztosítani kéne az ott dolgozók bérének a támogatását. Önök ezt ismételten nem teszik meg ennek a költségvetésnek az elfogadásakor. Nagyon sok tekintetben az önkormányzatokra csak feladatokat rónak, hozzá a költségvetési támogatást nem biztosítják. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu