TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mondandóm elején én is szeretnék a Bőhm képviselőtársam által elmondott néhány, az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatos ügyhöz csatlakozni és a véleményemet elmondani.
Képviselőtársam a kialakult vita nyomán, amely szerint a személyi jövedelemadó-rész 8 százalékra csökken, azt állította, és joggal állította, hogy ez nem jelent forráskivonást az önkormányzatok életében, és ez igaz. Ugyanakkor messze egyet kell érteni azzal, hogy maga a tendencia megfontolandó a következő évekre mindannyiunk részéről, az a tendencia, amelyben az önkormányzatok megszerezhető, átengedett bevétele csökken, és csökken ezáltal a nem kötelező, vagyis önként vállalt feladataira fordítható része. Ez az önkormányzatok szempontjából azért nem mellékes, mert nyilván a személyi jövedelemadó-rész azoknál az önkormányzatoknál magasabb, ahol nagyobb a népesség, többen dolgoznak, ezért a település, még ha korrekciós mechanizmusokon keresztül is, jobban részesedik ezekből a bevételekből, jobban tud tehát eleget tenni azoknak az egyébként önként vállalt, de az emberek szempontjából elvárt feladatoknak, amelyek sporthoz, kultúrához, a jobb életminőséghez kötődnek. Ezért kell tehát a következő időszakban gondosan megfontolni azt, hogy ezekkel a bevételekkel hogyan bánunk.
Második reflexióm a tanyák felújításával kapcsolatban kialakult vitához kötődik. Azt szeretném jelezni, hogy a panelprogramhoz Balogh képviselőtársunk által elmondott módon talán csak a vissza nem térítendő támogatás mértékében vagy módjában lehetne hasonlítani egy ilyen típusú támogatást, hiszen a panelprogram egyrészt azoknak szól, akik nem munkát végeznek, hanem élnek a lakásukban, ott laknak, és az ő lakhatásukat akarja ez a program megkönnyíteni, másrészt természetesen kitűz egy olyan célt is, mely szerint kevesebb energiát használjunk el abból, ami időközben nagyon drágává vált.
(17.00)
Mondandómban egyébként az ajánlás 35. és 88. pontjával szeretnék foglalkozni, tisztelt Ház.
A 35. ponttal azért, mert ha valaki figyelte a mai vitát, és figyelte a már lezajlott részletes vitát és általános vitát is, könnyen gondolhatná azt, hogy a magyar oktatásügyben és a közoktatásban általában olyan boldog állapotban vagyunk, hogy csak és kizárólag a művészetoktatás és az alapfokú művészetoktatás okoz problémát, hiszen a vitában aránytalanul nagyobb részt foglalt el a művészetoktatás és ezen belül is természetesen - kimondva vagy ki nem mondva - a magánművészeti intézmények helyzete, mint bármi más, mint például az, hogy a magyar közoktatás helyzete milyen, hogy az erre irányuló költségvetési javaslatok és módosító indítványok hogyan célozzák meg azt, hogy ez az oktatás megküzdjön azokkal a problémákkal, amelyeket mindannyian ismerünk, a csökkenő gyermeklétszám, a nem önkormányzati fenntartású intézmények megjelenése, az egyébként mindenütt jelen lévő szociális, földrajzi alapú és etnikai alapú szegregáció, ami a legnagyobb problémáját képezi az oktatásügynek.
Visszatérve a művészetoktatás kérdésére, valószínűleg azért szentelt ilyen nagy figyelmet a tisztelt Ház és a képviselők többsége ennek az ügynek, konkrétan a mai vitában Gulyás Dénes képviselőtársunk, majd hozzá csatlakozva sokan mások, mert bár mindenki tudja, hogy a magyar közoktatásnak nem ez a legnagyobb problémája, de maga a dolog, maga az ügy sok szempontból kérdéses.
Kérdéses azért, mert mindannyian hívei vagyunk, jómagam is egyébként annak, hogy a közoktatási törvényben foglaltak szerint eleget tegyünk annak a kívánalomnak, hogy minden általános iskolás korú tanuló hozzájuthat a művészetoktatás szolgáltatásához, de annak már, gondolom, kevesebben lennénk igazán pártolói, hogyha látnánk, hogy ezt hányan teszik igen változó, eltérő vagy alacsony színvonalon, hogy vannak tiszteletreméltó önkormányzatok, amelyek ugyan sok-sok befektetés és feszültség árán, de mégis próbálják ezt a szolgáltatást nyújtani, és hogy vannak olyan önkormányzatok, amelyek természetesen a saját intézményük alapító okiratába csak felveszik ezt a tevékenységet azért, hogy a normatívát megkaphassák, és ezzel könnyítsenek a település helyzetén, bár az adott művészetoktatás színvonala itt is igen kétséges. Ezzel csak azt szerettem volna jelezni, hogy nem feltétlenül a magánintézményekről van szó itt elsősorban, hiszen megjelennek ebben önkormányzati fenntartású intézmények is.
Mi tehát a probléma? A probléma nem az, hogy pénzt kell erre szánni, hanem az, hogy a pénz, amit rászánunk, követhetetlenül úszik el színvonalas és kevésbé színvonalas intézmények irányába. Tehát a megcélzott változtatás lényege az, hogy meg kell határozni és akkreditálni vagy minősíteni kell azokat az intézményeket, amelyek legyenek bár magán-, legyenek bár önkormányzati vagy más intézmények, de alapfokú művészetoktatással foglalkoznak. Ez a kulcsa annak, amit mindannyian meg szeretnénk oldani, elválasztani a minőséget adókat a kóklerektől, elválasztani az igazán színvonalasan oktatókat azoktól, akik ügyeskednek ebben a kérdésben.
Tisztelt Ház! A költségvetési törvényben, nyilván a módosítók szavazásánál ki fog derülni, hogy részben a normatíva, részben az akkreditálás időpontja hogyan változik a többség szándéka szerint. De személyes meggyőződésem - valószínű, hogy többeké is -, hogy végig kellene gondolni az egész rendszert, végig kellene gondolni azt, hogy jót teszünk-e a jelenlegi normatív szabályozás rendszerével, jót teszünk-e azzal, hogy jelenleg így működtetjük ezt a szolgáltatást, jót teszünk-e azzal, hogy örök viták tárgyává fogjuk tenni ezt a tevékenységet. Meg kellene fontolni azt a módot, amely közel viszi a támogatást az intézményekhez, akár a régiók szintjére vagy a most már itt sokszor szóba került megyék szintjére, azokhoz, akik ismerik, tudják, hogy milyenek ezek az intézmények, akik meg tudják ítélni, hogy valóban színvonalas szolgáltatást nyújtanak-e vagy sem.
Az ajánlás 88. pontja átcsoportosítási javaslatot tartalmaz sportegészségügyi és doppingellenes feladatokra, 40 millió forintot. Megnevezi az ajánlás nyilván ennek a forrását is egy másik helyen, szintén a sportfeladatok tárgykörében.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Ház! Mondandómban hadd adjak súlyt annak az egyébként az előterjesztő által támogatott javaslatnak, amely ezt a feladatot egy plusz, egyébként elég jelentős, a 156 milliónyi eredeti előirányzathoz képest 40 millióval több előirányzatként fogja kezelni. Egyrészt azért kell támogatásunkat adni, ha lehet, közösen ehhez a gondolathoz, mert látnivaló, hogy megtalálja azokat az állami sportfeladatokat, amelyek nem a sport finanszírozásában, hanem a sport körülményeinek működtetésében keresnek maguknak jó terepet, mert végül is az állami feladat ebben igazán ez: infrastruktúra-bővítés és a körülmények megteremtése a minőségi utánpótlássporthoz vagy akár a szabadidősporthoz is.
A doppingellenes tevékenység pedig azért nagyon fontos, mert mint mindannyiunk számára ismeretes, az elmúlt években és az elmúlt időkben többször merült fel hazánkban is a versenysportban dopping vagy a dopping gyanúja. Ezért tehát a tisztességes, sportszerű keretek között űzött versenysporthoz ez az előterjesztés, illetve az ebben foglalt pótlólagos javaslat jó segítséget nyújt.
Tisztelt Ház! A két reflexióval az előzetesen elmondott véleményekhez és a két konkrét ajánlási szám alatt támogatott ügyhöz, illetve javaslathoz szerettem volna elmondani a véleményemet, és köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés