VÉGH TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Ma nagyon sok szó esett az alapfokú művészetoktatás finanszírozásának kérdéseiről. Én egy kapcsolódó módosító javaslatot szeretnék az önök figyelmébe ajánlani. Tudjuk jól, hogy változik a finanszírozás, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy nem a finanszírozásváltozás, önmagában a normatívacsökkenés a művészeti típusú ágaknál a lényeg, hanem az, hogy minősíteni kell, akkreditálni kell ezt az intézményt, amelyben a gyerekeink tanulnak. Ez valahol, azt gondolom, rendben van így. Én például nagyon szeretnék atomfizikát tanítani, de a spinkvantumszámoknál elmaradtam, tehát valószínűleg nem fogok atomfizikát tanítani, nincs rá jogosítványom, nincs rá minősítésem. Régebben kacérkodtam azzal a gondolattal is, hogy balettet is jó lenne tanítani, de acélbetétes a bokám, és száz kiló vagyok, tehát abban a művészeti ágban sem fogok túl nagy eredményeket elérni, és ez is így van rendjén.

Viszont van reális esély arra, hogy vannak olyan képző intézmények, olyan önkormányzati intézmények, ahol el lehet érni ezt a minősítést, és van rá igény is. Szülőként persze én is azt remélem, a gyermekeim olyan helyen tanultak, ahogy ellenzéki képviselőtársaim mondták, talán Babák Mihály képviselő úr mondta, ahol a legfontosabb a kiszámíthatóság. Szülőként tehát én is azt remélem, hogy kiszámítható az a hely, ahova az én gyerekem zongorázni jár vagy járt, ahol énekelni vagy szolfézst tanult, arra feljogosított helyen tanulja vagy tanulta, és ahol hozzáértők tanították ezt neki. Azt gondolom, kiszámíthatónak és stabilnak kell lenni, akár a mocsárciprus - Babák képviselőtársamnak mondom - szélesedő talpa. Ilyennek gondolom én a művészetoktatást, az alapfokú művészetoktatást, ilyennek gondolom azt, hogy hogyan kellene ezt csinálnom.

A javaslatunk lényege arra vonatkozik, hogy bizony előfordulhat, hogy lesz olyan intézmény, ahol nem tudja megfelelő határidőre ő ezt a minősítést megszerezni. Ebben az esetben nyilván azt a pénzt az önkormányzat, a fenntartó nem fogja megkapni, vagy el fogja tőle vonni az állam. A javaslatunk lényege tehát az, hogy ne vonjuk ki ezt az összeget ebből a művészeti ágból, kerüljön vissza ez az összeg. Tehát ahol nem sikerül a minősítés, az a pénz ne vesszen el, ne folyjon bele a költségvetés más általános részeibe, kerüljön vissza azzal, hogy megemeljük a normatívát, mondjuk, szeptembertől azzal az összeggel, amit máshol nem tudtunk odaadni. Csináljunk egy valóban jó minőségű művészeti oktatást. A választókerületemben nagyon jó művészeti képző intézmények vannak, Gyálon, Lacházán, Dömsödön vagy Ráckevén. Azt gondolom, hogy nekik nem lesz gond e minősítés megszerzése. Biztos vagyok benne, hogy fogok is tudni nekik ebben segíteni.

Hosszú távon persze nyilván nem ez a legjobb megoldás. A legjobb megoldást úgy képzelem el, hogy az iskolákban a művészeti képzés tantárgy neve lenne, mondjuk, az emberré nevelés tantárgya. Azt hiszem, hogy ez az, amiért ma nagyon sokan hozzászóltunk, nem önmagában azért, mert ez egy érdekes témakör, hanem azért, mert mindnyájan azt érezzük, hogy itt valahol erről van szó, hogyan lehet vizuális kultúrát tanítani a gyereknek, hogyan lehet mozgást tanítani a gyereknek, hogyan lássa ő másképp a világot. Aztán persze legyenek pályázati lehetőségek, a valódi művészeti képzésre azok a gyerekek, akiknek ez nem elég, akikben több van, mint egy alapfokú művészeti képzés, részesülhessenek valódi, jó képzésben, legyenek művésztelepek Ráckevén vagy Gyálon, ahogy ez régen is volt, Nagybányán vagy Szentendrén, és ez a gyerekek számára legyen elérhető és nyitott. Egyetértek mindenkivel, aki azt mondta, hogy a gyerekeink a legjobbat érdemlik, hát művészetoktatásból is a legjobbat érdemlik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu