WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról elmondható, hogy összhangban van a konvergenciaprogram célkitűzéseivel. A kormány legfontosabb célja a tartós egyensúlyon alapuló növekedés feltételeinek megteremtésével a gazdasági teljesítmény és az életkörülmények tartós és gyorsuló ütemű közelítése az Európai Unió átlagához. A törvényeknek megfelelően emelkednek többek között a családtámogatásra és a felsőoktatásra szánt keretösszegek is, ami azt bizonyítja, hogy jelentős hangsúlyt kap a jóléti funkciókra fordított kiadások mértéke, amely évről évre növekvő tendenciát mutat. A költségvetés biztosítja a növekvő uniós támogatásokhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozást, amely lehetővé teszi a már említett célok hatékonyabb megvalósíthatóságát.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozáskor is nagyon fontos volt, hogy az állampolgárok számára - kiemelt figyelmet fordítva a fogyatékossággal élő emberekre - megteremtődjön az esélyegyenlőség a társadalmi élet minden színterén, például a fizikai és kulturális környezetben, a lakhatás és közlekedési eszközök használata, a szociális és egészségügyi ellátás, az iskoláztatási és munkaalkalmak, a kulturális és társadalmi élet, valamint a sport és a szórakozás területén is.
Kiemelt célként a minőségi szolgáltatások egyenlő hozzáférésének megteremtése fogalmazható meg. A fogyatékossággal élő emberek számára ki kell alakítani egy olyan ellátórendszert, amely hatékonyan és szorosan együttműködik a helyi, kistérségi és regionális szinten szerveződő civil szervezetekkel, amelyek a klasszikus érdekvédelmi feladatok ellátása mellett aktívan szerepet vállalnak az államtól átvállalt közfeladatok megvalósításában, valamint együttműködő partnerei kívánnak lenni a területen dolgozó valamennyi állami és nem állami szereplőnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Biztosítani kell az esélyegyenlőséget az intézményes ellátások szolgáltató jellegének erősítésével, az intézmények kiépítésével, korszerűsítésével és átalakításával, valamint a lakókörnyezeti és az integrált formában történő ellátásszervezés erősítésével. 2004 és 2006 között olyan, eddig még teljes mértékben hiányzó, új típusú modellprogramokat és szolgáltatásokat hoztak létre és fejlesztettek ki, amelyek segítségével a súlyos, halmozottan fogyatékos, a látássérült, valamint autista emberek számára is elérhetővé válhatnak azon támogatások, amelyek segítségével sikeres rehabilitációjuk, önálló életük alapjai megteremthetőek.
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetsége taglétszáma alapján az egyik legnagyobb ilyen érdekvédelmi szervezet. A szövetséggel kapcsolatos sor a következő költséget tartalmazza: a jogszabályban az adott szövetség számára előírt feladat ellátásához szükséges költségek, például lakás-akadálymentesítési támogatási kérelmek elbírása, gépjármű-szerzési és -átalakítási kérelmek elbírálása, tankönyvellátás véleményezése; illetve a jogszabályban elő nem írt, de a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló '98. évi XXVI. törvényből levezethető, jelenleg egyedülálló szolgáltatások költségei is - például hangos stúdió -, a társadalmi szervezetek érdek-képviseleti tevékenységének támogatása és a társadalmi szervezetek tagszervezeti működési költségeinek támogatása.
A költségvetési törvényjavaslatban szereplő 2007. évi támogatás az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetsége esetében 79 millió forint. A módosító javaslat szerint a szövetség támogatását 9 millió forinttal emeli meg. Az Európai Unió jelenlegi és tervezett szabályozásai, valamint az akadálymentesítés, illetve hozzáférhetőség biztosítására tett új kezdeményezések alapján kimondható, hogy kiemelt ügyről beszélünk. Ezért nagyon fontosnak tartom ezt a módosító indítványt, és kérem önöket, hogy önök is támogassák ezt.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés