DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy kicsit pontosítani szeretném a kedvezményes mandátummal kapcsolatos törvényjavaslat sorsát. Úgy emlékszem, képviselő úr, hogy a törvényjavaslat elkészült, sőt a törvényjavaslat benyújtásra került az Országgyűlésnek, tehát irományszáma is volt. Sőt a legjobb emlékezetem szerint az alkotmányügyi bizottságban meg is tárgyaltuk.

Tehát az ég egy adta világon nem lett volna semmi akadálya e törvény elfogadásának. A házbizottságban nem jött létre konszenzus, mert a Szocialista Párt nem támogatta a napirendrevételét, és egyértelműek voltak azok az információk, hogy azért nem, mert a frakció többsége végül is nem támogatta Mesterházy úr ténykedését, hogy úgy mondjam, mert talán ebben sem tévedek, ő volt, aki a delegációban a Szocialista Párt részéről részt vett.

Helyhatósági választások ősszel voltak, tehát a választások ennek egyáltalán nem álltak volna útjában, de ha feltesszük, hogy mégis, akkor is egy törvény nem egy alkalomra készül, hanem akkor legfeljebb nem erre az önkormányzati választásra, hanem egy későbbitől kezdve már működhetett volna, tehát ez hatályba léptetési kérdés csupán.

Csak még egyszer pontosítani akartam ezt a történetet, és rámutatni arra, hogy talált a parlament egy megoldást, sajnálatos, hogy ez akkor nem jött létre. Nyitottak vagyunk ennek a megoldásnak az elfogadására, mivel hogy ennek a törvényre emelkedése eddig sem rajtunk múlott.

Forrás: parlament.hu