GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Egy rövid megjegyzésem lenne csak, kiegészítendő a Balog Zoltán képviselő úr, az emberi jogi bizottság elnöke által elmondottakat.
(16.00)
Azt azért mondjuk ki egy ilyen vitában, hogy az persze nem véletlen, hogy az ügyeknek és a beszámolónak mekkora része, milyen nagy része foglalkozik a hazai cigányság problémáival. Természetesen azzal egyetértek, hogy a választójogi törvény olyan terület, ahol a különböző hazai nemzetiségek problémái összeérnek, és ez valamennyiük problémája lehet - az etnobizniszre gondolok, az ezen a területen megjelenő visszaélésekre -, de a hazai cigányság problémái nemcsak azért jelennek meg ilyen nagy számban és ilyen nagy hangsúllyal, mert a legnagyobb létszámú hazai kisebbségről beszélünk, hanem azért, mert teljesen unikális a helyzetük két alapvető tekintetben.
Egyrészt egy olyan kisebbségi csoportról van szó, amelyik külső jegyek alapján azonosítható a többség számára, ezért a diszkriminációra a lehetőség jóval egyértelműbb és jóval nagyobb, másrészt a hazai cigányság problémái nagyon nagy mértékben mutatnak átfedést szociális jellegű problémákkal is. Tehát abszolút indokoltnak tűnik az, hogy mind a beszámolóban, mind a beszámolóról folytatott parlamenti vitában kiemelt és elsőrendű szerepet kapjon az a problémahalmaz, ami a hazai cigányságot, a hazai romákat érinti. (Balog Zoltán felé fordulva:) Elnök úrra nézek, tudom, hogy nincs ebben köztünk vita, csak vannak, akik rádión hallgatják ezt a vitát. Nem lehetnek túl sokan, de néhányan biztos vannak ilyenek, és az ő kedvükért meg a jegyzőkönyv kedvéért ezt fontosnak tartottam elmondani.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés