KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Elnök Urak! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság az ombudsmani jelentést vízügyi és környezetvédelmi szempontból nagyon alaposnak és kiváló munkának tartja. Számos olyan problémára hívja fel a figyelmet, amellyel mi is küszködünk, a bizottság is, a parlament is. Ebből néhányat emelnék ki.
Elsőként a környezettudatos élet problematikáját, annak a kiforratlanságát, és ezzel kapcsolatosan a nevelési hiányosságokat. Azt gondolom, hogy ezen a területen óriási a lemaradásunk, rendkívül sok tennivalónk van, és ezt az anyag nagyon szépen kiemeli. Azt tenném hozzá, hogy a társadalmi és a civil szervezetek szerepe a környezetvédelemben sokkal jelentősebb, sokkal nagyobb, mint gondolnánk, és talán még nem késő, de nagyon nagy hiba, hogy a költségvetésben erre idén a környezetvédelmi tárcánál egyetlen fillér sincs betéve.
Tegnapelőtt még azt gondoltam, hogy lesz egy ötpárti módosító, amely legalább a tavalyi 200 milliót beteszi. Tegnap egy szocialista felszólaló ebben engem egy kicsit elbizonytalanított, de még lesz bizottsági ülés, ahol talán lehet korrigálni. A módosító bent van, de talán erre való hivatkozással mégiscsak a kormánynak ezt át kéne gondolnia, és támogatnia kellene az indítványt.
A másik fontos elem az eljárási szabályokkal kapcsolatos észrevétel. Nagyon finoman fogalmaz a jelentés, azt mondja, hogy gyakran elhúzódnak. Aztán van egy olyan mondat is, hogy "vagy elmarad a végrehajtás". Én ezt úgy egészíteném ki, hogy ismereteim szerint tízezer körüli azon ügyek száma a zöldhatóságnál, elsősorban a központinál, amelynek az eljárását még el sem indították. Az elmúlt évek sok átszervezésének az eredménye az lett, hogy a vízügy és a környezetvédelem párhuzamos rendszerben, de egy zöldhatóságban dolgozik, és ezt még nem sikerült egy rendszerré átformálni. Ez a kormányzatnak, azt gondolom, nagyon nagy hibája, ugyanis komoly gazdasági érdekeket is sért az, hogy az engedélyeket nem kapják meg időben, és ha arra is emlékeztetnék, hogy a belvízvédekezéssel kapcsolatos nagyon magas eljárási díjak mellett még egy lassú ügyintézés van, akkor azt gondolom, hogy mindenki megérti, hogy itt tennivalók vannak, és köszönöm ez irányban a megerősítést.
A másik kérdés a Nemzeti Katasztrófavédelmi Alap helyett létrehozott Wesselényi Alapítvány nem működése. Ebben az alapban áll a pénz, és ez egy érdekes társadalmi szemlélet, hogy aki vízjárta területen termel, ott építkezik, az is jön mindig segélyért, támogatásért, amikor baj van, ellenben az alapot nem veszik igénybe, mert az már tulajdonképpen egy biztosítás jellegű befektetést eredményezne. Ezt az ÁSZ is kifogásolta. Én magam a bizottság előtt már felhoztam, hogy ezzel kezdjünk valamit. Itt megint csak azt tudom mondani, hogy kaptunk egy nagyon erős megerősítést.
A harmadik, amit említenék, az a Natura 2000 hálózat. Gyakorlatilag létrehoztunk egy hálózatot, kinyilvánítottuk, hogy van, de az ezzel kapcsolatos eljárási szabályzat hiányzik, a finanszírozás is hiányzik, tehát itt nagyon jelentős kormányzati elmaradások vannak. Többek között például a panaszok kivizsgálásának rendje sem született meg. Azt hiszem, hogy így nagyon nehéz dolgozni. Tehát ennek a kiemelését is meg kell köszönnöm a bizottság nevében.
A hulladékgazdálkodási törvény zavarossága most már napirenden van, tehát remélem, hogy valamilyen módon ez rendeződik. De a jelentés erre is felhívja a figyelmet. Sokan találkozhattunk ezzel a problémával.
Azt emelném ki végezetül, hogy van ennek az anyagnak egy nagyon jó része, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a környezettel kapcsolatos érzékenységünk bizonyos területeken a normális lehetőségeken túlmutat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nekem nagyon tetszett, mert magam is találkoztam azzal, hogy van, aki a harangszó ellen emelt panaszt. Azt gondolom, ez is figyelmeztető mindnyájunknak, hogy valahol középen van az igazság.
Köszönöm a jelentést, és természetesen a bizottságunk támogatja.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés