PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én még Mécs Imre normál fölszólalásához szeretnék hozzátenni egy gondolatot és egy ponton vitatkozni is vele, hiszen pont van egy magyar találmány, ami a számítógépek összekapcsolását segíti elő. Tehát vannak Magyarországon olyan fiatal emberek vagy akár idősek is, de többségében fiatalok, akik önként lemondtak a saját számítógépük saját szabad kapacitásáról.

Ez azt jelenti, hogy amikor fölmennek az internetre, akkor az internet segítségével egy tudományos központban, tudományos kutatásban vesznek részt. A mai számítógépeknek iszonyú nagy kapacitásuk van. Ahogy Mécs képviselőtársam is mondta, régen az a kapacitás, ami ma egy gépben van, egy nagy teremben volt, de ma már vannak olyan számítógépek akár magántulajdonban is, amelyek nem egy teremnek, hanem tíz teremnek a tudásával, tíz teremnek az összes kapacitásával rendelkeznek, és ezeket összekapcsolva, a szabad kapacitást éppen nem használva, különböző fajta tudományos elemzéseket, egyetemi kutatásokat tudnak a számítógépek összekapcsolva megcsinálni.

Itt is azt gondolom, hogy az a fontos dolog, hogy ha van olyan ember, aki felajánlja a gépének a szabad kapacitását, akkor valahogy akár törvényileg is meg kell védeni őt attól, hogy a rendszerben idegen emberek olyan adatokat tudjanak levenni a gépéről, amely adatokat ő nem kíván fölajánlani a többiek számára.

Ahogy az előző felszólalásomban is mondtam, az információs társadalom adta előnyöket ki kell használni, nem kell ettől félni. Természetesen a törvényi szabályozásokat át kell gondolni, hiszen a XXI. század (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kapujában vagyunk. Egy a lényeg: a netpolgár-társadalmat építeni kell tovább. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu