ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a támogatott módosító javaslatokról határoznánk, jelenlét-ellenőrzést tartunk annak érdekében, hogy meggyőződjünk arról, hogy a szavazáshoz szükséges érvényesítő kártyák és a szavazógépek működnek-e. Kérem tehát önöket, szíveskedjenek most megnyomni az igen gombot! (Szavazás. - Közbeszólások. - Jelzésre:) Bocsánat! A jelen gombot! Nem gondoltam, hogy ekkora zavart idézek elő azzal, hogy azt mondom, hogy az igen gombot, miközben bármely gombot megnyomhatják. Bocsánat, elnézést, nem volt szándékos!
Nos, tehát jelen vannak 354-en, távol vannak 32-en. Megállapítom tehát, hogy az Országgyűlés határozatképes.
Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt - a frakciók számára előzetesen kiadott -, az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat, azok kivételével, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 204 igen szavazattal, 152 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról és azok esetleges alternatíváiról határozunk... (Jauernik István: Nem működött a gépem, és igennel szavazok!) Kérem a jegyző urakat, hogy azoknak a képviselőknek a jelzései alapján, akik jelzik most, hogy nem működött a szavazógépük, bár egy próbaszavazást direkt azért csináltunk, hogy ellenőrizzük a szavazógépek működését, segítsenek abban (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem volt a helyén!), hogy a képviselő hölgyek és urak, ha netán ezt a későbbiekben is jelzik, akkor, ha úgy teszik, megfelelő szolgáltatást kapjanak, és a gépük működjön. A határozathozatalt ez a kormánypárti szavazat érdemben nem befolyásolja, ha látták az eredményt és visszaemlékeznek rá.
Most azokról a módosító javaslatokról és azok esetleges alternatíváiról határozunk emelkedő számsorrendben, amelyeket az előterjesztő támogatott, de a frakciók külön szavazásukat kérték.
A 0/1. pontban Szabó Lajos és Lakos Imre a törvényjavaslat 1. § (2) bekezdés módosítását javasolják. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a Fidesz külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 360 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
A 10/5. pontban a költségvetési bizottság a törvényjavaslat 15. § (1) bekezdés f) pontja módosítását javasolja A javaslatot az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 350 igen szavazattal, 11 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 23/1. pontban V. Németh Zsolt és Básthy Tamás a törvényjavaslat 30. § (20) bekezdés a) pontja módosítását javasolják. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a KDNP külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 363 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
A 23/2., 82/12. és a 82/24. pontokban Jauernik István és Világosi Gábor a törvényjavaslat 30. § (21) bekezdése és az 1. számú melléklet XI. fejezet előirányzatai módosítását javasolják. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a KDNP külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 364 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
A 43/2. pontban a költségvetési bizottság a törvényjavaslat 67. § kiegészítését javasolja. A javaslatot az előterjesztő támogatja, de a Fidesz külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 361 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
A 69/3. és a 73/1. pontokban Béki Gabriella a törvényjavaslat 1. számú melléklete X. fejezetében javasol átcsoportosítást. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a KDNP külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 362 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
A 123/136. és 127/4. pontokban Gusztos Péter és mások a törvényjavaslat 1. számú melléklet XV. fejezetében javasolnak átcsoportosítást. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de az MDF külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 360 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 135. pontban Katona Kálmán a törvényjavaslat 1. számú melléklet XVI. fejezetében javasolja egy előirányzat megnevezésének módosítását. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de az MDF külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 363 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a javaslatokról határozunk, amelyekről a támogatott módosító indítványok elfogadása után még szavazni lehet.
A 6. pontban a költségvetési bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 197 nem ellenében nem fogadta el.
A 12/1. és 12/2. pontokban Farkas Imre a javaslatát visszavonta.
A 14. és 15. pontban a költségvetési bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 202 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 20. pontban Hörcsik Richárd és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 21. pontban Harrach Péter és mások javaslata következik. A gazdasági és informatikai bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 23. pontban Hoffmann Rózsa, Kuzma László és Vincze László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 201 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 25. pontban a költségvetési bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 202 nem ellenében nem fogadta el.
A 26. pontban Balog Zoltán és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 203 nem ellenében nem fogadta el.
(18.50)
A 35., 174., 175. és 179. pontokban Szabó Lajos és Gegesy Ferenc javaslatát visszavonta.
A 35/1., 174/3., 179/2., 187/8. és 191/2. pontokban a költségvetési bizottság, a 173/14., 174/2., 179/1., 187/7. és 191/1. pontokban a költségvetési bizottság, a 174/1. pontban Zsigó Róbert és mások alternatív javaslatot terjesztettek elő.
A 35/1., 174/3., 179/2,. 187/8. és 191/2. pontokban a költségvetési bizottság javaslatáról döntünk. Kérem, először ezekről szavazzanak. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 203 igen szavazattal, 157 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
A 47. pontban Kökény Mihály javaslata következik. Az egészségügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 2 igen szavazattal, 358 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.
Az 50. pontban Harrach Péter és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 204 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 50/2. pontban Simon Gábor javaslatát visszavonta.
Az 53. pontban Simon Gábor javaslatát ugyancsak visszavonta.
Az 56. és 59. pontban Herényi Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 202 nem ellenében nem fogadta el.
Az 57. és 58. pontban Herényi Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 203 nem ellenében nem fogadta el.
Az 58/2. és 58/3. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 58/4., 58/5., 58/6., 58/7., 58/8., 58/9., 61/1., 61/2., 62/9., 62/10. és 62/11. pontokban a költségvetési bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 5 igen szavazattal, 356 nem ellenében nem fogadta el.
A 62/1. és 62/2. pontban a költségvetési bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 358 nem ellenében nem fogadta el.
A 62/3., 62/12. és 188/14. pontokban Kósa Lajos, Halász János és Pósán László; a 62/4., 62/13. és 190/1. pontokban Kósa Lajos, Halász János és Pósán László; a 62/5., 62/14. és 179/20. pontokban Halász János, Pósán László és Kósa Lajos; a 62/6., 62/15. és 188/13. pontokban Lukács Tamás és Nyitrai Zsolt; a 62/7., 62/16. és 187/5. pontokban Halász János; a 62/8., 62/17. és 187/4. pontokban Halász János alternatív javaslatot terjesztenek elő.
Most a 62/3. pontról szavazunk először. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 62/4., 62/13. és 190/1. pontokban Kósa Lajos, Halász János és Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 62/5., 62/14. és 179/20. pontokban Halász János, Pósán László és Kósa Lajos javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 206 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 62/6., 62/15. és 188/13. pontokban Lukács Tamás és Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 62/7., 62/16. és 187/5. pontokban Halász János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 62/8., 62/17. és 187/4. pontokban Halász János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 65. és 67. pontban Herényi Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 8 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 152 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 68., 73. és 76. pontokban Kocsi László és Németh Zsolt javaslata következik. A külügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 206 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 71. és 72. pontban Varga Mihály javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés most a 76/4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 15., 16., 17., 18., 19., 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35. pontokkal kezdődő alternatív javaslatok következnek.
Elsőként Domokos László javaslata következik a 76/4. és a 79/7. pontok szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/5. és 94/7. pontokban Domokos László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.00)
A 76/6. és a 94/6. pontokban Domokos László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/7. és a 78/1. pontokban Domokos László és Babák Mihály javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/8. és a 82/7. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/9. és a 82/8. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/10. és a 94/10. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/11. és a 94/8. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/12. és a 94/9. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/13. és a 78/2. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/15. és a 78/3. pontokban Erdős Norbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/16. és a 78/4. pontokban Erdős Norbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/17. és a 77/3. pontokban Vigh László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/18. és a 101/3. pontokban Kékkői Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/19. és a 76/36. pontokban Kósa Lajos, Pósán László és Halász János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/21. és a 79/8. pontban Balogh József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/22. és a 77/5. pontokban Balogh József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/23. és a 79/9. pontban Balogh József javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/24. és a 94/12. pontokban Szakács Imre és Szijjártó Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/25. és a 79/10. pontokban Balogh József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/26. és a 79/11. pontban Balogh József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/27. és a 82/1. pontban Szakács Imre és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/28. és a 79/3. pontban Szakács Imre és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/29. és a 82/3. pontban Nagy Andor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A 76/30. és a 79/4. pontban Bánki Erik és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/31. és a 79/12. pontban Balogh József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/32. és a 78/5. pontban Balla Mihály javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/33. és a 94/3. pontban Szalay Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 202 nem ellenében nem fogadta el.
A 76/34. és a 79/5. pontban Szalay Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76/35. és a 82/4. pontban Pokorni Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
(19.10)
A 76/14. és a 77/4. pontban Erdős Norbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 77. és 79. pontban Herényi Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 9 igen szavazattal, 354 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 77/1. és a 82/10. pontban Erdős Norbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 77/2. és a 82/9. pontban szintén Erdős Norbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 80. és a 81. pontban Szakács Imre és Varga Mihály javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 82/5., a 82/21. és a 94/5. pontokban Pokorni Zoltán, a 82/6. és 82/19. pontban Pokorni Zoltán, a 82/13. és a 94/1. pontban Áder János, a 82/14. és a 94/2. pontban Áder János, a 82/16. és a 94/4. pontban Püski András és Kiss Attila, a 79/1. és a 82/17. pontban Bánki Erik és mások, a 79/2. és a 82/18. pontban Hadházy Sándor, a 82/20. és a 94/11. pontban Hadházy Sándor alternatív javaslatot terjesztettek elő.
Elsőként a 82/5. pontról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 204 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 82/6. és a 82/19. pontban Pokorni Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 82/13. és a 94/1. pontban Áder János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 82/14. és a 94/2. pontban Áder János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 82/16. és a 94/4. pontban Püski András és Kiss Attila javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 79/1. és a 82/17. pontban Bánki Erik és mások, a 79/2. és a 82/18. pontban Hadházy Sándor alternatív javaslatot terjesztenek elő.
Most a 79/1. pontról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 79/2. és a 82/18. pontban Hadházy Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 82/20. és a 94/11. pontban Hadházy Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 82/11. és a 84/1. pontban Spiák Ibolya javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 84. és a 94. pontban Herényi Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 276 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 85. és a 100. pontban Almássy Kornél, a 91. és a 99. pontban a sport- és turisztikai bizottság, a 87. és a 98. pontban Almássy Kornél, a 93. és a 97. pontban a sport- és turisztikai bizottság, a 92. és a 96. pontban a sport- és turisztikai bizottság alternatív javaslatot terjesztett elő.
Először a 85. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 91. és a 99. pontban a sport- és turisztikai bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 202 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 87. és a 98. pontban Almássy Kornél javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 93. és a 97. pontban a sport- és turisztikai bizottság, a 93/1. és a 97/2. pontban Baráth Etele és mások alternatív javaslatot terjesztenek elő.
Most a 93. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 199 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 92. és a 96. pontban a sport- és turisztikai bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 102. és a 103. pontban Herényi Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 145 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 103/1. és a 105/2. pontban Font Sándor, a 103/2. és a 103/4. pontban Ódor Ferenc, a 103/3. és a 105/3. pontban Jauernik István és Farkas Imre alternatív javaslatot terjesztenek elő.
Most a 103/1. pontról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 103/2. és a 103/4. pontban Ódor Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 103/3. és a 105/3. pontban Jauernik István és Farkas Imre javaslata következik. A mezőgazdasági bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.20)
A 103/5. és 104/1. pontban Kispál Ferenc, Örvendi László József és Vitányi István, a 104/2. és 108/1. pontban Ángyán József, a 104/3. és 105/4. pontban Bánki Erik és mások alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most az 103/5. pontról döntünk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodással elvetette.
A 104/2. és 108/1. pontban Ángyán József javaslata következik. A mezőgazdasági bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 104/3. és 105/4. pontban Bánki Erik és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 2 tartózkodással nem fogadta el.
A 104. és 116. pontban Font Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 199 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül nem fogadta el.
A 105. és 117. pontban Kispál Ferenc, a 114. és 119. pontban Czerván György, a 108. és 118. pontban Farkas Sándor alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most az 105. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 114. és 119. pontban Czerván György javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A 108. és 118. pontban Farkas Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 198 nem ellenében nem fogadta el.
A 105/1. és 106/1. pontban Font Sándor, a 106. és 107. pontban Örvendi László József alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most az 105/1. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 200 nem ellenében nem fogadta el.
A 106. és 107. pontban Örvendi László József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 198 nem ellenében nem fogadta el.
A 106/2. és 109/2. pontban Ángyán József, a 109. és 112. pontban Jakab István és Font Sándor, a 109/1. és 111/1. pontban Ángyán József, a 110. és 113. pontban Font Sándor alternatív javaslatot terjesztenek elő, amit a mezőgazdasági bizottság támogat. Most az 106/2. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 200 nem ellenében nem fogadta el.
A 109. és 112. pontban Jakab István és Font Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A 109/1. és 111/1. pontban Ángyán József javaslata következik, amit a mezőgazdasági bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 196 nem ellenében nem fogadta el.
A 111. és 115. pontban Jakab István és Font Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 200 nem ellenében nem fogadta el.
A 120. és 123. pontban Herényi Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 195 nem ellenében nem fogadta el.
A 123/18. és 123/84. pontokban Tállai András javaslata szerepel. Ennek forrásoldalról alternatívái a 123/69-117. pontokban szereplő javaslatok. Ezekről azonban később szavazunk.
A 123/19. és a hozzá kapcsolódó 127/22. pontok és alternatívái következnek. Ezek az indítványok a 127/14-29. pontokban forrásoldalról alternatívák. Most az 123/19. és 127/22. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A 127/14. és 133/10. pontban Járvás István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A 127/15. és 127/38. pontban Firtl Mátyás javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 196 nem ellenében nem fogadta el.
A 123/66. és 127/16. pontban Erdős Norbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A 123/42. és 127/17. pontban Halász János, Kósa Lajos és Pósán László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
Pár másodperc türelmüket kérem, mert az ülés vezetését átadom Mandur László alelnök úrnak. (Taps. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Vissza! Vissza! - Derültség.)
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés