ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/1723. számú indítványt, és egyúttal kiegészíti-e a napirendet az előterjesztés tárgyalásával. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 118 igen szavazattal, 192 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett a sürgős tárgyalásba vételt és a napirend kiegészítését is elutasította.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben terjesztettem elő javaslatomat.
A Fidesz képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi ajánlástól való eltérésre. Ebben azt kezdeményezte, hogy a 19., illetve a 24. napirendi pontok, a költségvetési törvényjavaslat módosító javaslatai határozathozatalának, valamint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló előterjesztés zárószavazásának felcserélésére kerüljön sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a napirendi pontok tárgyalásának megcserélésével. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirendi pontok megcserélését.
Most pedig napirendi ajánlásról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy jól látható többség támogatja a napirendet, így ezt elfogadottnak tekintem.
Tisztelt Képviselőtársaim! 14 óra 55 perc van, áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések tárgyalására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 90. § (4) bekezdése, továbbá az ügyrendi bizottság 36/1998-2002. ÜB. számú általános érvényű állásfoglalása alapján Szijjártó Péter képviselő úr I/1685. számon benyújtott interpellációját, illetve Erdős Norbert képviselő úr K/1663. számon benyújtott írásbeli kérdését az Országgyűlés elnöke visszautasította, mivel a feltett indítványok nem tartoznak a megkérdezett Szilvásy György Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladatkörébe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mikola István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez: "Advent vagy amit (Ti) akartok..." címmel. Öné a szó, képviselő úr, háromperces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés