IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nincsen semmilyen ellentmondás a miniszter úr és az én válaszaim között, hiszen ahogy ön is idézte, pontosan azt mondta a miniszter úr, amit ön mondott. Én szeretném még ezt megtoldani azzal, amit november 16-án a miniszter úr a Klubrádióban nyilatkozott egy kérdésre válaszolva. "Két és fél hónapig foglalkoztam az üggyel, egyáltalán nem tartottam teljesen világosnak és megnyugtatónak. Több jogi szakértőt megkérdeztem, hogy az ő álláspontjuk szerint nekem mint honvédelmi miniszternek milyen mozgásterem van. Megállapították, hogy mivel minden formai és jogi követelménynek megfelelt a rendfokozat visszaadására vonatkozó döntés, azt nekem kötelességem továbbítani."

Az a kifejezés, amit én használtam a múltkori válaszomban - amelyet ön helyesen idézett, ennek megfelelően "a miniszter mérlegelést követően továbbította a köztársasági elnökhöz ezt a javaslatot" -, erre a miniszteri eljárásra vonatkozott.

A miniszter azt tekintette át és azt gondolta át, hogy mivel ő is aggályosnak tartotta magát a fölterjesztést, van-e egyáltalán lehetősége a folyamatot megállítani, van-e módja jogszerűen fölülbírálni a bizottság indítványát, és nem továbbítani a köztársasági elnökhöz a javaslatot. Ennek a mérlegelésnek volt az a teljesen egyértelmű végeredménye, hogy nincs ilyen lehetősége.

Az imént, mielőtt a válaszra sor kerülhetett volna, a miniszter úr mutatott nekem egy szó szerinti leiratot az ön által is hivatkozott nyilatkozatból. Abban pontosan az ellenkezője szerepel. József Péter azt nyilatkozta a rádióban, hogy a miniszternek nincs ilyen jogosítványa a mostani szabályok szerint. Tehát nincsen tulajdonképpen semmilyen ellentmondás a nyilatkozataink között, mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el a miniszter úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu