IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Amikor a jövőről beszélünk, úgy látom, teljesen egyetértünk, képviselő úr. Valóban megvolt ez a konferencia, a miniszter úr korábban elrendelte, hogy vizsgáljuk fölül az egész folyamatot. Ezzel kapcsolatban elkészült az új utasítás tervezete, amelynek a lényege, hogy egy hét évvel ezelőtt miniszteri utasítást fog fölváltani egy új. Legfontosabb mozzanata, hogy 2007. június 30-ával szándékozik lezárni a rehabilitáció folyamatát, átalakítja az egész mechanizmust, a bizottságnak kizárólag előkészítő szerepe lesz, és az érdemi döntés, a valódi mérlegelés lehetősége a miniszteré lesz. Kiegészül az előkészítő bizottság is a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége egy-egy képviselőjével.
A döntés előtt a miniszter úr szintén az utasításban foglalt módon a Magyar Tudományos Akadémia illetékes osztályainak a véleményét is ki fogja kérni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés