DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kistelepülések esélyegyenlőségéről szólt az írásbeli kérdése, bár képviselő asszony végül a kérdést nem tette föl, de azért engedje meg, hogy reagáljak erre. Azt gondolom, hogy hamis következtetésekre jutott képviselő asszony a kérdésében megfogalmazott állításban, hogy az a program, amelyet most a kormány a kistelepülések érdekében képvisel, illetve amelyet néhány évvel ezelőtt elindított, nem segítené a kistelepüléseken élő emberek esélyegyenlőségét. Ellenkezőleg.

Sajnálatos folyamat az, hogy a kistelepüléseken egyre kevesebb gyerek születik, és egyre több magára maradt idős ember van. Ebből a sajnálatos helyzetből következik az, hogy az önkormányzati közszolgáltatási intézményhálózatot olyanná kell alakítani, hogy ilyen körülmények között is a lehető legjobb színvonalú szolgáltatást nyújtsa az ott élő emberek számára. Ezért indítottuk el a kistérségi programot, amelyik egyértelműen és világosan kimondja például a közoktatásban - amire a képviselő asszony hivatkozott -, hogy azt szeretnénk, hogy amíg csak lehet, az óvoda és az általános iskola alsó tagozata maradjon ott a településen, mert ezeknek a pici gyerekeknek az utaztatása egyáltalán nem kívánatos. Más a helyzet a felső tagozatnál, ahol az a fontosabb érdek a gyerekek szempontjából, hogy olyan iskolába járjanak, ahol versenyképes tudtást kapnak, ahonnan tovább tudnak tanulni, mert a kis faluban született gyerekeknek rosszabbak az esélyeik, tehát ez a kistérségi program ezt támogatja. Ezért van az például, hogy a társulásos oktatási intézményeknél a tagintézmények tanulónkénti többlettámogatást kapnak, az önkormányzatok ebben az évben 70 ezer forintot, tavaly ez 60 ezer forint volt; ezért emeltük föl ezt az összeget, mert segíteni, támogatni kívánjuk.

Az iskolabuszprogram ugyancsak nagyon közkedvelt az önkormányzatok körében, és azt hivatott elősegíteni, hogy a felső tagozatos gyerekek a lehető legjobb iskolába járjanak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt gondolom, ezek érdemi lépések az esélyteremtés érdekében. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu