DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A XIX. század végén, a XX. század elején élte virágkorát az útirajz nevű műfaj, amelynek lényege az volt, hogy egy idegen országból származó, jó tollú ember bejárta az országot vagy egy adott tájegységet, és leírta, hogy mit tapasztalt ott, néha tanáccsal is ellátta az ott élő embereket, hogy hogyan kellene esetleg tovább folytatni az életüket, hogy az boldogabb legyen. Van ilyen a szűkebb környezetemben. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Tessék nyugodtan bekiabálni úgy, hogy a mikrofont is fölteszi, és akkor a jegyzőkönyv is tudja rögzíteni. Ilyen az utazás a Balaton körül, de van olyan, amikor az egész országra vonatkozóan megfontolásokat tartalmaznak ezek az írások.
Azt hiszem, hogy Gyurcsány Ferencnek ez a felszólalása ebbe a kategóriába tartozik. Idejött egy nadrágos úriember valamelyik távoli országból, nem nevezem meg, ne mondják, hogy esetleg idegengyűlölő lennék, vagy igazságtalan lennék valamelyik országgal kapcsolatban. (Dr. Géczi József Alajos: Ez nagyon necces.) Idejött, egy darabig ismerkedett a magyarországi viszonyokkal, néhány tanácsot hátrahagyott, hogy őszerinte mi botrányos ma Magyarországon, mibe nem szabad belenyugodni, min kell azonnal segíteni, és aztán mintha távozni akarna. Tudom, önök nem hagyják.
Ámde, azért négy és fél évig nem szocialista-szabad demokrata kormánya volt ennek az országnak esetleg? Ezek az úgynevezett botrányos jelenségek most születtek meg? Januárban? Ez az ország, amelyik 2002-ben a régió éllovasa volt, amelyikre 2002-ben az akkor hivatalba lépő miniszterelnök, Medgyessy Péter is azt mondta, és László Csaba is azt mondta, hogy 2006-2007 körül bevezetheti az eurót, mára egyértelműen leszakadó ország a régióban, egyértelműen leszakadó ország az Európai Unióban; nemcsak akkor, ha nem teszünk semmit, már most az. Azt sem tudjuk, hogy az euróra mikor van reális esélyünk. Kísértetiesen cseng az emlékezetemben egy mondat: négy évig nem csináltunk semmit, és másfél-két évig folyamatosan hazudtunk.
(14.10)
Szocialista-szabad demokrata kormánya volt ennek az országnak az elmúlt négy és fél évben, ebből kettő évet Gyurcsány Ferenc töltött a miniszterelnöki székben. Ezek a célkitűzések miért újak? Miért kellene, hogy újak legyenek? Miért a baloldal privilégiuma például, hogy ne szakadjon le gyerek? Nem kellene bezárni a falusi iskolákat, nem kellene felszámolni a tömegközlekedést, a vasúti szárnyvonalakat, nem kellene többszörösére emelni a tömegközlekedési tarifákat, nem kellene bezárni a kispostákat, nem kellene bezárni a falvakban az orvosi ellátást, akkor talán lenne arra esély, hogy a falvakban élő emberek ne rosszabb életkörülmények között éljenek, mint most. Nem kellene elvenni a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, akkor talán lenne esély arra, hogy a nyugdíjak... (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Önök már elvették, lehet, hogy nem akarták, de elvették a 13. havi nyugdíjat, egyhavi nyugdíjnak megfelelő összeget húztak ki a nyugdíjasok zsebéből a Gyurcsány-csomaggal és a 2007-es költségvetéssel. Ezt már régen elvették, elvettek a családoktól egyhavi fizetést, és arról beszélnek folyamatosan, hogy nem maradhat le egy gyermek sem. Egyetértünk, nem maradhat le egy gyermek sem.
Arra kellene talán választ adni, hogy érvényben van-e még a kormányzati politikának az a gyurcsányi elve, amit Gyurcsány Ferenc így fogalmazott meg: "a kormányzás a következő választási kampány része" vagy "az ellenzéki pártok a kormány ellenfelei, akikkel szemben nem védekezni kell, hanem akiket folyamatos támadás alatt kell tartani". Hol itt a közjó a kormányzati politikából, ha a kormányzati politikának az a célja, hogy az ellenzéki pártokat folyamatosan támadni kell? Az újságírók kedvéért: Debreczeni József, Az új miniszterelnök című könyve, 213-214. oldal. Kérem beidézni pontosan, forrásmegjelöléssel! Hol van az a kormányzati politika, amely a közjót helyezi mindenek elé? Hol van az a kormányzati politika, amely az igazságosságot teszi meg alapelvévé akkor, amikor az egyik miniszter azt mondja, hogy azért vezetik be az autóútra is az autópálya-matrica használatának kötelező voltát, mert ez így igazságos? Hol van itt az igazságosság?
Szerintünk az igazságosság nem ideológiai kategória. Mi úgy gondoljuk - és erről érdemes vitatkozni -, vannak erre utaló jelek a baloldalon is, az igazságos kormányzati politika az a kormányzati politika, amely a rászorulók számára segítő kezet nyújt, támogatja őket a reintegrációhoz, az újrabekapcsolódáshoz, a tehetségesek elől pedig elhárítja az akadályokat. Jelen pillanatban ez a kormányzati politika nem igazságos kormányzati politika, ezt önök is tudják. Önök vannak többségben itt a parlamentben, tegyenek azért, hogy igazságos legyen ez a kormányzati politika! Tegyenek azért, hogy Magyarország igazságosabb ország legyen! Jelen pillanatban, amit tesznek a Gyurcsány-csomag és a 2007-es költségvetés keretében, az az, hogy a szegényeket magukra hagyják, a középosztálybeliek számára, akik még valahogyan fenn tudtak maradni, az ő számukra az elszegényedés rémét festik fel - ezt elismerik önök is a nyilatkozataikban -, a tehetségesek elé pedig gátakat emelnek, nem elhárítják az akadályokat, gátakat emelnek.
Tegyenek ennek érdekében, hogy igazságosabb legyen Magyarország! Vannak erre utaló biztató jelek: az SZDSZ által kezdeményezett ötpárti megbeszéléssorozat már túl van az első állomáson, ha jól emlékszem - nézek a gazdasági miniszter úrra -, a versenyképességi forduló meglehetősen jól sikerült. Sikerült körberajzolni nagyjából azt a konszenzusterületet, ahol előrébb tudunk lépni. A következő témakör az MDF által kezdeményezett tiszta közélet téma lesz 15-én. Lehet, hogy ott is előrébb tudunk lépni, de ha esetleg az nem is sikerül, legalább nyilvánossá és tisztázottá tudjuk tenni az álláspontunkat. Nem PR-akciókra van szükségünk!
A pólusprogramból mi, veszprémiek annyit láttunk, hogy a fél város reggel nyolc óra óta pénteken le volt zárva azért, mert délután kettő órakor Gyurcsány Ferenc egy hátsó lépcsőn másfél órára besurrant a városházára. Le volt zárva az egész vár, le volt zárva a megyei bíróság. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbekiáltás az MSZP soraiból: Tüntetést szerveztetek!) Gyanítom, hogy önök nem ismerik Veszprémet, ezért elmondom, hogy le volt zárva az egyetem egy része, le volt zárva a megyei bíróság, le volt zárva a közgazdasági szakközépiskola, a közművelődési intézet, ezekben az intézményekben nem volt aznap munkanap azért, mert Gyurcsány Ferenc másfél órára Veszprémbe méltóztatott jönni. Ennyi a pólusprogram ma a veszprémieknek. (Folyamatos közbekiáltások az MSZP soraiból.) Nem a programon múlik... (Az elnök csenget.) Ne kiabáljanak, olyan törvényeket alkossanak, amelyek jobbá teszik az ország helyzetét!
Abban kérem a segítségüket, hogy ez az ország igazságosabb legyen. Az uniós forrásokat ne presztízsberuházásokra fordítsák, hanem arra fordítsák, hogy ebben az országban az emberek jobban éljenek! Ne csomagokat hozzanak ide, hanem valódi beruházásösztönzést! Tegyenek meg mindent azért, hogy a kis- és középvállalkozások, a középosztály jobban boldoguljon, a szegények pedig felzárkózhassanak! (Dr. Magda Sándor: Nagyszerű!)
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés