ELNÖK: A honvédelmi bizottság előterjesztőként, az alkotmányügyi bizottság pedig kijelölt bizottságként jelezte, hogy nem kíván előadót állítani, így most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e valaki élni ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Nyilvánvalóan miniszter úrnak sincs mire válaszolnia. Az együttes általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel a határozati javaslathoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. A határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a H/1399. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 306 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges stabilizációs és humanitárius műveletekben részt vevő külföldi fegyveres erők Magyar Köztársaság területén történő áthaladásáról szóló jelentés és az ennek elfogadását kezdeményező, a honvédelmi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslategyüttes általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztéseket J/96. és H/579. számokon kapták kézhez képviselőtársaim.

Megadom a szót Szekeres Imre honvédelmi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu