HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a július 17-ei ülésnapunkon én egy interpellációt mondtam el a legfőbb ügyész helyettesének - hiszen akkor a legfőbb ügyész úr még nem töltötte be a hivatalát - a Baumag-üggyel kapcsolatban. Mint mindnyájan tudják, a Baumag-ügy évek óta terheli közéletünket, és a politikai közélet szereplőire is igen nagy terhet ró. Arra voltam kíváncsi az interpelláció során az ott megfogalmazott kérdésekben, hogy hogyan áll az ügy, hiszen ez egy meglehetősen komplikált és meglehetősen összetett dolog. Először is: nagyon nagy a perérték, hiszen körülbelül 40 milliárd forintról van szó, és nagyon nagy az érintettek száma, hiszen több mint 12 ezer olyan emberről van szó, akik megtakarításaikat, nyugdíj mellett félretett jövedelmeiket invesztálták ebbe a négy szövetkezetbe.
A válasz, amit én akkor kaptam a legfőbb ügyész helyettesétől, számomra nem volt elfogadható, és ezt nem fogadta el az Országgyűlés többsége sem, és én azt hiszem, hogy akkor helyesen döntött így az Országgyűlés többsége és jómagam is, hiszen a négy, általam megfogalmazott kérdés közül legfeljebb kettőre kaptam választ, kettőre pedig nem teljes, illetve nem kielégítő választ.
Azt el kell mondanom, hogy ezek a válaszok, amelyek számomra nem voltak elfogadhatók, a dolog természetéből adódóan még nem voltak olyan fázisban, hogy érdemben tudott volna erről a legfőbb ügyész helyettese nyilatkozni, de azóta történt néhány olyan dolog, amely az ügy előremenetelét sejteti, mégpedig jó irányba történő előremenetelét.
Az első kérdésem az volt, hogy hol tart a Baumag és a többi ingatlanbefektetési szövetkezet ügyében az eljárás. A Vertical-Invest ügyében megtörtént a vádemelés 2005-ben, ugyanez igaz a Duna Profitra, ellenben nem történt meg a Pilis-Invest ügyében, ahol is a nyomozási szakaszt 2007. február 28-áig, tehát a hónap végéig meghosszabbították, és azt gondolom, hogy az ügy bonyolultsága ezt indokolttá teszi, tehát ez elfogadható.
A Baumag-ügyben, ami a kérdés lényege volt: az ügyészség a vádiratot a Fővárosi Bírósághoz augusztus 3-án, tehát az interpellációt követően mintegy két héttel megtette, és ezzel az alkotmányban és a '72-es ügyészségi törvényben az ügyészségre rótt feladatot az ügyészség teljesítette.
A második kérdésem az volt, hogy az érintettek vajon kapnak-e felvilágosítást a kártérítési igényeik kapcsán az eljárás mikénti befejezéséről. A legfőbb ügyész úr helyettese akkor azt mondta, hogy folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket, ami számomra azért nem volt elfogadható, hiszen a 12 ezer emberből nem tud mindenki egyénileg odafordulni, viszont a Fővárosi Főügyészség augusztus 7-én és augusztus 14-én a Népszabadságban, illetve a Magyar Nemzetben megjelentette azt a közleményt, amely korrekt módon tájékoztatta a közvéleményt az ügy állásáról.
A másik két kérdésben, amit lehetett, az ügyészség megtett, úgyhogy azt gondolom, hogy az ügyészség a rá rótt feladatot teljesítette. Egy kivétellel bírói szakba került a három ügy folyamata, ez az egy kivétel - ahogy mondtam - február 28-án le fog záródni. A bírói szakba kerülés megszünteti a lehetőségét annak, hogy az Országgyűlés vagy egy országgyűlési képviselő azt a folyamatot érdemben megpróbálja befolyásolni, hiszen egy másik hatalmi ágról van szó, sőt egy külön bizottság vagy eseti bizottság felállítása sem lenne már ebben a szakban illő dolog. Egyet tehetünk: figyelünk, és nagyon bízunk a magyar bíróság tevékenységében és munkájában. A legfőbb ügyész helyettesének véleményét megismételve, ha az ítéletek megszületnek, akkor kell majd döntenünk arról, hogy érdemes-e törvénymódosítási javaslattal élve a törvényi háttért rendezni, vagy egyéb módon kell a károsultak ügyét rendbe tenni.
Azt hiszem, az Országgyűlés megtette ebben az ügyben, amit meg kellett tenni, egyéb jogi lehetőség ebben az esetben nincs. El fogom fogadni a választ, hiszen a bizottság is elfogadta egyhangúlag a legfőbb ügyész kiegészített válaszát, tehát én is ezt fogom tenni.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés