KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Valóban, nagyon jelentős az a változás, hogy a korábbi rendszer helyében egy, a rászorultságot figyelembe vevő támogatási rendszer lépett életbe; ilyen értelemben nem a gázfogyasztást és a gázt támogatjuk, hanem azokat a rászorulókat, akiknek segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy azt a nagyon jelentős árváltozást, ami a gáz világpiacán kialakult az elmúlt években, viselni tudják, és meg tudják oldani családi költségeiket.
Négy jogosultsági kategóriát állítottunk fel, a jövedelmi szint csökkenésével emelkedő támogatási mértéket, úgy, hogy a kétszeres nyugdíjminimumnál kisebb egy főre jutó keresetek esetében a fűtésköltség ne változzon vagy talán némiképpen még csökkenjen is az érintettek körében, és nyilvánvaló, a további körökben az emelkedő jövedelmek mentén nagyobb tehervállalásra készteti ez a rendszer az érintetteket.
(16.00)
Ezekhez az igénylőlapokhoz - ahogy ön is fogalmazott - nem szükséges különféle igazolásokat mellékelni, így is óriási az a kör, mintegy 2 milliós az a kör, akinek az aktivitására számolnunk kellett, és van annak jelentősége, hogy a média nap mint nap foglalkozott vele, mert így lehetett többek között elérni, hogy majd' 2 millió ember kérte is ezt a támogatást, és képes volt a szükséges információkat ehhez biztosítani, kitölteni a kérdőíveket.
Az azonban a szabálynak egy fontos része, hogy a visszaélések felderítésére és szankcionálására következményeket ír elő. Ilyen értelemben az ellenőrzésre az APEH-et, valamint a Magyar Államkincstárt is kijelöli szúrópróbaszerű ellenőrzésre. Ez az ellenőrzés kiterjed a jogosultság valamennyi elemére: jövedelem, családi szerkezet és így tovább, ami a bevallás része. Ez nyilván a lakcímnyilvántartás alapján fog menni, hogy ne lehessen jogosulatlan adatkezeléssel bárkit is gyanúsítani vagy ilyet felvetni, akár a Kincstár felé is.
Ebben az esetben, hogyha jogosulatlanságot találnak, akkor nyilvánvalóan a szabály szerint vissza kell fizetni, kamatostul kell visszafizetni az igénybe vett kedvezményt, nem jár a jogosulatlan kezdeményezőnek ez a támogatás.
Úgy számoltunk, hogy mintegy 2 millióan fognak várhatóan ezzel a támogatással élni. Nos, a legfrissebb adatok szerint több mint 1 millió 990 ezren kérték, ami nagyon jó eredmény abból a szempontból, hogy kevés olyan szociális támogatásunk van, ami ennyire célba talál, hogy tudják az érintettek, tudják igényelni, meg is kapják, és tudniuk kell, hogy ezen körnek több mint 40 százaléka a legnehezebb sorban lévőket éri el. Tehát pont azokat, akik miatt létrehoztuk a támogatást, akik egyébként más típusú szociális támogatások esetében, amit kérni kell, információhiány okán, érdekérvényesítő képesség hiánya okán bizony nem jutnak hozzá a nekik szánt támogatásokhoz. Itt most az működik, az a kivételesen jó példa, hogy pont hozzájuk jut el. 20 ezer olyan kérelmező volt, aki a jövedelmi szintjét tekintve nem jogosult, nekik elutasítottuk, elutasította a Magyar Államkincstár a kérelmüket, és több százezren voltak olyanok, akiknek hibajavításra visszaadta, de már az első körben is befogadta a támogatásukat a javítást követően.
Úgyhogy azt kell mondanom önöknek, hogy a Magyar Államkincstár, aki elvégezte ezt az óriási munkát, nagyon pontos, precíz munkát végzett, és csak köszönettel tartozunk az embereknek, a civil szervezeteknek, akik segítették ezt a szociális rendszerre való átállást.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés