TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt években választókerületem önkormányzatai a munkaügyi kormányzat által kiírt pályázatok elnyerésével hatékonyan tudták működtetni azt a programot, amely munkanélküliek munkaerő-piaci helyzetét javította közmunka, közhasznú munka vagy közcélú munka szervezésével. Kérdezem államtitkár úrtól, hogy 2007-ben lesznek-e hasonló programok.

Néhány polgármester a választókerületemből megkeresett, aggódnak amiatt, hogy az eddig kiírt pályázatok nagyon szigorú feltételek mellett csak egy szűk kör esetében jelentenek megoldást; hogy lesz-e a tavalyihoz, az előző évekéhez hasonló pályázati rendszer a közmunkaprogramokban, közcélú, közhasznú munka területén; számíthatnak-e rá, hogy azoknak a munkaerőpiacról kiszorult embereknek, akik jórészt szociális támogatásból és különböző segélyekből élnek, továbbra is legyen lehetőségük, hogy munkát kapjanak, hogy az életvitelükhöz szükséges, családjuk életéhez szükséges forrásokat a saját munkájukkal teremtsék meg. Ebben a kérdésben várom államtitkár úr válaszát.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu