DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénymódosítás - ahogyan előttünk van - tekinthető valami olyan szimbolikus jelenségnek, ami nem érdemel több figyelmet, mint az itt lévő személyek száma jelezné, pedig nem így van.

(16.50)

Vannak valóban szimbolikus kijelentések benne, amelyek majdhogynem teátrálisak. Olyan értelemben is, hogy ismétlése nyilvánvaló korábbi dolgoknak, meg olyan értelemben is, hogy jelentős dolgok meg valahogy úgy kimaradnak. Mire gondolok? Arra, hogy mennyire fontosnak tartotta a Magyar Országgyűlés a jegybankot, a magyar központi bankot, a Magyar Nemzeti Bankot, arról az Országgyűlés okmányai tanúskodnak, és jó néhányan, akik ebben részt is vettünk, talán vagyunk, akik emlékszünk, hogy ezelőtt néhány évvel ott ült Rogán Antal képviselő úr, és úgy leckéztette - bocsánat a kifejezésért - Surányi György jegybankelnököt, hogy csuda. Persze ez egy szakszerű és diplomatikus, gentlemanly véleménykinyilvánítás volt, de igen komolyan és kemény hangon megfogalmazva. Ezt azért említem, hogy akkoriban milyen komolyan vette a Magyar Országgyűlés, milyen jelentőséget tulajdonítottunk a jegybanktörvény éppen akkori módosításának. Miről volt szó akkor? Valami hasonlókról, most emlékezetből is felsorolhatnám, néhányat fel is jegyeztem.

Ugyanakkor emlékeztetem magunkat és azokat, akik majd ezt a törvényt, ha létrejön, alkalmazzák, hogy bizony jó néhány dolog ebben olyan magától értetődő dolgoknak a kijelentése. Aztán az, hogy mi a magától értetődő dolgoknak a kijelentése, vagy még csak a kijelentés is elmarasztalódik, talán azért, mert úgy gondolja a kormányzat, amely idehozza ezt a törvényjavaslatot, hogy az a téma például annyira magától értődő, hogy nem is érdemes róla beszélni. Mire gondolok? Arra a témára, ami valóban nem látszik, és általában nem is szokás látni, a seniorage témája. Mi is ez? Az, hogy a Magyar Nemzeti Banknak jövedelme van abból, hogy pénzkibocsátó. Nyomtat egy százforintos micsodát, annak az értéke száz forint, és annak az előállítása három fillér. A különbség... - no, nem folytatom tovább. Ez az érték általában valahogy aztán, leszűrődés folytán - most nem követem végig - a Kincstáré, a magyar államé, gondoljuk, a magyar népé. No, tehát akkor ez rendben van. Viszont, hogy ez mennyi, azt azért jó volna tudni! Most, miután Magyarország része az európai pénzügyi csudaintézménynek, és az Európai Központi Bank létrejöttekor alapos viták folytak, magam is részt vettem az irodalomban, hogyan osztódik meg ez a profit, haszon, bocsánat, ezt a szót nem is szabad használni, de nem tudok jobb szót, mint a seniorage. De ha leírom, hogy lényegében ez micsoda, ez egyfajta profit, mert csak a Nemzeti Banknak van meg az a joga, hogy ezt a papírt nyomtassa; ha mi nyomtatjuk, akkor börtönbe kerülünk érte. Szóval ez a jog jelentős jövedelmet gyűjt a kibocsátó számára. Hogy ez mennyi, és ez hova kerül, erről általában nincs szó, és talán itt nem nagyon hiányzik. De talán hiányzik olyan tekintetben, hogy jó volna, ha a közvélemény meg az egész pénzügyi világ tudná, hogy mi tudjuk. Jobb, ha az a hírünk, hogy mi tudjuk, hogy miről hozunk törvényt. Tanácsolom azt, hogy valamilyen formában e tekintetben ezen a ködös, homályos, elegánsnak is nevezhető szemléleten lépjünk túl.

Aztán az a két fontos bizonytalanságmegszüntetés, amiről itt Dancsó képviselő úr beszélt, ez valóban lényeges. Egyik volt az, hogy a piac tudja azt, hogy mi tudjuk, hogy a törvényhozó nem úgy alkotja meg ezt a törvényt, hogy tudjuk, hogy majd jövőre úgyis megint macherálunk vele, valamit adjusztálni és masszírozni kell, mert azért sose vagyunk benne biztosak, hogy a legjobbat csináltuk. Nemcsak azért, amit Göndör képviselő úr mondott, bár igaza van, amikor figyelmeztet bennünket arra, hogy igen, ezt a témát időnként az Országgyűlés vegye kézbe, mert a pénzügyi világ is változik, tehát változzon az a törvényszerkezet, konstrukció, ami vele foglalkozik. De gondolok én ilyen mindennapi témára - Dancsó képviselő úr világosan mondta -, mint a sérült bankjegyek kérdése. Hogy is van az, hogy a Nemzeti Bank eszerint valahogyan felszámolja annak, aki a sérülést okozza? No de hát ki okozta? Ha valaki, egy kereskedő a nagy sietésben eladta a micsodát, és a kasszírozó bevette a pénzt, vagy valahogyan a kezembe kerül az a forintos, most ki itt a hibás? Én arra emlékszem, hogy a jegybankok a történelem során úgy tekintették ezt, és a régi magyar világban is a Magyar Királyi Postának volt ez a költsége, és a posta minden pénzt beváltott, ami sérült volt. Én most nem kívánom ezt példának mondani, hanem inkább a gondolkozással forduljunk efelé is. Ugyanis, ha egyszer a Magyar Nemzeti Bank a monopolista, amely a bankjegyet kibocsátja, akkor nyugodtan van annyi profitja vagy annyi jövedelme vagy annyi micsodája, hogy abból fedezheti azt a kárt, ami a megsérült bankjegy következtében előfordul. Ez - megbecsülöm mint közgazdász - bizonyára egy töredék százaléka annak, ami pénz forgalomban van. Szóval nem nagy tételről van szó, de persze érdemes említeni.

Végül még azt említeném meg itt, tisztelt Országgyűlés, amit ugyancsak Dancsó képviselő úr felelősséggel emlékezetünkbe hozott, a jegybank elnökének a személye. Persze nem arról van itt most szó, nem az a feladatunk ma, de mivel a jegybankról van szó, ide tartozik. Az, hogy halasztódik a személy megnevezése, hogy ez hátrány, igen, ez hátrány. Az, hogy több személy neve emlegetődik... - itt talán különbözik a nézetem Dancsó képviselő úrétól, és lehet hogy ő is csatlakozik hozzám, ha még egyszer újragondoljuk, hogy akinek a neve említődik, és nem lesz belőle jegybankelnök, az nem szükségképpen kompromittálódik. Gondoljunk arra, hogy mi történik a Nobel-díjra jelöltekkel! Aki nem kapja meg a Nobel-díjat, az is híresebb lesz azáltal, hogy emlegették a nevét. Vagy az Oscar-jelöltek - ki emlékszik a hollywoodi filmvilágban?

(17.00)

Akik Oscarra jelöltek lettek, azok azzal már nevezetesek. És persze lehet, hogy ez a pénzügyi világban másképpen értelmezendő, én ezt a részét kevésbé tartom kifogásolandónak. De az, hogy a miniszterelnök úr nem mond neveket vagy nevet, nem tesz jót, elsősorban a gazdasági életnek, amely itt ebben elsősorban érdekelt.

Annak, hogy egy meglévő jegybankelnök tovább folytassa a hivatalát, bizony sok előnye van a gazdasági világban, nemcsak azért, mert ő már ismeri, hogy hogy kell az ajtókat kinyitni meg az ablakokat, de azért is, mert a neve ismerős a világban és a hitelképessége. Márpedig ha valahol fontos a hitelképesség, az éppen a hitel világában van. Volt Magyarországon már a közelmúlt történelmében is olyan, hogy egy jegybankelnök újból jegybankelnök lett. Ugye, volt ilyen? Surányi György és talán más személyek is. No, nem kell példákat találnunk, mert hiszen más körülmények között is előfordul ilyen.

Tisztelt Országgyűlés! Az ilyen gondolatok, úgy érzem, hozzátartoznak ennek a törvényjavaslatnak a kontemplálásához, és akkor a kormányzat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a pénzügyminiszter úr, aki idehozza, látja azt, hogy az Országgyűlés ellenzéki oldala, kisebbségi oldala igen fontosnak tartja, felelősséggel, és azt szeretnénk hinni, hogy mire ebből törvény lesz, akkor ezek a rázós útszakaszok helyrejönnek.

Köszönöm a meghallgatást. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu