DR. JÁNOSI GYÖRGY, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága február 12-ei ülésén tárgyalta meg az előterjesztést. A kultúra, a sajtó és a média világát érintő módosítási szándékokkal a bizottság tagjai alapvetően egyetértettek. Egyetértettek azzal, hogy a javaslat hatályon kívül helyezi a Btk. 213. §-ának a) pontját, amely büntetni rendeli azt, aki engedély vagy nyilvántartásba-vétel nélkül állít elő vagy terjeszt olyan sajtótermékeket, amelyek előállításához vagy terjesztéséhez engedély, illetve nyilvántartásba-vétel szükséges. A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény hatálybalépésével ugyanis a korábbi engedélyezési rendszer megszűnt, így az időszaki sajtótermékek kivételével az engedélyezési eljárásra való visszahivatkozás értelmét veszítette.

A bizottság tagjai egyetértettek azzal is, hogy pontosítani szükséges a nagy nyilvánosság előtt való elkövetésre vonatkozó értelmező rendelkezéseket, és ezeket összhangba kell hozni az elektronikus hírközlésről szóló törvény fogalomhasználatával.

A pornográf termékek előállítására, és előállításának és terjesztésének tilalmára, illetve korlátozására való rendelkezésekkel is alapvetően egyetértettek a bizottság tagjai. Az ellenzéki képviselők azonban ezen a téren bizonyos pontatlanságokra hívták fel a figyelmet, egyes területeken nem tartották kellő mértékben kielégítőnek a szabályozást.

(10.20)

Ezért a bizottság 10 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett tartotta általános vitára alkalmasnak az előterjesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu