DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Képviselő Úr! Én is fenntartom a csuklótöréses álláspontomat, tehát érdemes lenne tájékozódni akár az Egészségügyi Minisztérium honlapjáról, akár a www.terapia2007.hu weboldalról, vagy ha jól emlékszem, talán a kecskeméti megyei kórházban elhelyezett infópultnál lehet szintén elég széles körű információt kapni arról, hogy mikor, kinek, milyen körülmények között kell megfizetni. (Folyamatos közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból.) Ha jól emlékszem, ott kint állnak talán az ÁNTSZ és a megyei egészségpénztár munkatársai, sőt a megyei pénztárak külön zöld számmal állnak az intézmények, illetve a betegek rendelkezésére, ahol szintén információt kaphatnak. Azt hiszem, talán a Doktorinfót felejtettem még ki a hirtelen felsorolásból, de természetesen a minisztérium is hívható.
Információ van, rendelkezésre áll, olvasni kell, nézni kell. Nekünk az a dolgunk, hogy feltegyük az információt, és bízunk abban, hogy a szolgáltatók elolvassák, mint ahogy ezt meg is tették több helyen. Látszott bizony jó pár kórházban, hogy mindenfajta gond nélkül működött a rendszer. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés