DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm szépen. Egyetértek azzal a felvetéssel, amit a képviselő úr jelzett, hogy nagyon komoly veszélyeket rejt magában ez a bűncselekménytípus, hiszen ennek következtében egyéb katasztrófák, közlekedési balesetek is bekövetkezhetnek. A törvény felülvizsgálata megkezdődött, és mi is abban gondolkodunk, hogy a visszatartó erő szempontjából a szankciórendszert át kell gondolnunk, és a vonatkozó jogszabályokon belül a szankciók esetében meg kell néznünk, hogy melyek azok, amelyek a büntetőjogi szankciók növelését indokolnák, illetve tennék lehetővé, és milyen más jogi megoldást tudunk majd elképzelni a probléma megoldása érdekében. Én nagyon remélem, ahogy jeleztem az előbb, hogy a közeljövőben konkrét eredményekről is be fogok tudni számolni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu