DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az embereknek úgy tűnik, hogy az ország és a rendőrség vezetői nincsenek tisztában a Magyar Köztársaság törvényeivel. A legjobb példa erre a budapesti rendőrfőkapitány esete az azonosító jelekkel.

Az október 23-ai megmagyarázhatatlan és védhetetlen rendőri fellépés alkalmával a bevetésen részt vevő rendőrosztagok tagjai nem viseltek azonosító jelet a ruhájukon vagy a sisakjukon, pedig erre a törvény egyértelműen kötelezi őket. A miértre az a válasz érkezett, hogy volt rajtuk, csak leesett a ruhájukról.

Nos, az azonosítókkal kapcsolatos törvénysértések sajnos a mai napig sem értek véget, hiszen miután a Fidesz országgyűlési képviselői lebontották az alkotmányellenesen és törvényellenesen felhúzott Kossuth téri kordont, a teret több száz rendőr vette körül, élő falat alkotva. A szemtanúk egyértelműen állítják, hogy a kivezényelt rendőrökön újra nem volt azonosító jel, ezt a helyszínről tudósító televíziós társaságok képei is egyértelműen bizonyítják. Egyes rendőrök ekkor is símaszkot viseltek, amellyel arcukat eltakarták. Tehát itt is leestek az azonosítók.

(14.40)

Miniszter úr, a rendőri vezetés az elmúlt hónapokban a jogvédő szervezetek, az ellenzéki pártok tiltakozásának hatására többször azt ígérte, hogy minden egyes intézkedő rendőr a jövőben kap jól látható azonosító jelet, ami már nem esik le az egyenruháról. A mai napig ez sajnos nem történt meg. Mi lehet a magyarázat? Az, hogy a bevetéseken törvényellenes módszereket alkalmazó rendőröket az események után nem lehet azonosítani. Így történt ez az október 23-ai brutális rendőrattak után is. Az eljáró hatóság egyszerűen nem tudja beazonosítani a símaszkot, sisakot viselő rendőröket, akik gyalázatos módon ütlegelték, rugdosták a védtelen embereket.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön szerint törvényes-e, hogy a rendőrök az intézkedéseik során nem viselik az azonosító jelüket? Kötelesek-e a rendőrök a törvényeket betartani ma Magyarországon, vagy ők a törvények felett állnak?

Miniszter úr, miért nem intézkedik? (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu