CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gyerekek vállalása van, akinél tudatos családtervezés eredménye, van, akinél Isten áldása, sokak szerint magánügy, és vannak néhányan, akik szerint közügy - nem vagyunk egyformák. A történelem mindannyiunkat, azt gondolom, arra int, hogy társadalmi konfliktushoz vezet, kudarcokhoz vezet, ha valamely ideológia képviselői, akár csak lelkesedésből, küldetéstudatból vagy elhivatottságból, netán valami különös agresszióból a társadalomra akarják erőltetni értékrendjüket. Érdemes ezt elkerülni.
A demográfiai folyamatok, a népesedési helyzet javítása, a gyerekszületések számának gyarapítása megítélésem szerint sem pártpolitikai ügy, választásokat átívelő feladat és felelősség, és ezzel az érzékenységgel kezelendő. Lehet más-más ideológiai, politikai alapon közelíteni, de talán hasznosabb, hogyha közös pontokat keresünk együtt, hogyha megtaláljuk azokat a közös felületeket, amelyeket különböző megközelítésből ugyan, de mégiscsak akár itt, akár más vitákon elmondtunk. Jobb ez, mint hogyha egymásra próbálunk erőszakolni nézeteket, értékrendeket vagy megoldásokat.
A gyerekvállalás sok tényezőtől függ, ez itt a mai vitában is kiderült. Hogy csak néhányat soroljak abból, ami itt elhangzott: függ a demográfiai folyamatoktól, függ attól, hogy milyen a foglalkoztatási helyzet, hogy a foglalkoztatásnak milyen biztonsága van, hogy mennyire bővülő, hogy a munkahelyeken megszerzett jövedelemből hogyan lehet megélni, hogy az adó- és járulékrendszer miképpen csapolja meg a jövedelmeket, hogy a jövedelmek mellett milyen juttatások, béren kívüli ellátási rendszerek, szolgáltatások működnek, ezek hogyan teszik lehetővé a gyerekvállalást, a perspektivikus gyereknevelést. Függ a családtámogatási rendszerektől, függ a lakhatás-támogatástól, lakhatási helyzettől, függ a szolgáltatásoktól, a humán szolgáltatásoktól, függ az egészségügyi ellátástól, legyen az a gyerekszületés körülményeire koncentráló, vagy pedig az emberek ellátását tágan értelmezetten ellátó egészségügyi szolgáltatás. Függ az iskoláztatástól, függ attól, hogy milyenek a gyereknevelő intézményeink, és függ attól, hogy az intézményrendszer működése, a társadalmi közhangulat mennyire fogadja el az esélyek egyenlőségét, diszkriminatív, szelektív, szegregáló, vagy éppen az összetartó társadalom felé vezet. De mindenekelőtt természetesen függ attól, hogy tervezhető-e az emberek élete egy nemzedékre előre, hogy van-e kellő biztonság, stabilitás, támogató társadalmi légkör ahhoz, hogy a gyereket felneveljük. Vagy helyette acsarkodást, konfliktusok gyártását látják, vagy azt látják, hogy semmibe lehet venni a jogot, akár országgyűlési képviselőként is.
Azt gondolom tehát, hogy nem egyenlő a kedvező folyamat azzal, hogyha mondjuk, családi adózás van. Ettől önmagában nem oldódik meg, nagyon sok tényezőnek kell együtt, egyszerre jelen lenni ahhoz, hogy Magyarországon minél több gyerek szülessék, minél tovább éljenek az emberek, minél boldogabb családi körülmények között. Igen, vannak különböző eszközök, amelyeket másképpen használunk, másképpen látunk, valószínűleg pártpolitikai hovatartozástól is függően. Két példát hadd említsek! Ilyen a családtámogatási rendszer. Igen, van különbség a között a családtámogatási rendszer között, amely 2002 és 2006 között működött, vagy amelyik 2002 előtt, és amely 2002 és 2007 között most működik.
Mi történt 1998 és 2002 között? A családi pótlék egyetlenegy fillérrel nem változott, pedig akkor nem néhány százalékos volt az infláció, hanem két számjegyű infláció volt, de egyetlenegy forinttal nem növekedett a családi pótlék 1998 és 2002 között. Miféle családtámogatási rendszer, amelyik a minden családhoz eljutó támogatást vonja meg a családoktól? Helyette működött egy adórendszerbe épített támogatási rendszer, amely azok számára, akiknek volt kellő nagyságú jövedelme, amiből levonhatták az adókedvezményt, azok számára támogatás volt. Mindazok számára, akiknek alacsony jövedelme volt, vagy egyáltalán nem volt jövedelme, azok számára ez a támogatás hozzáférhetetlen volt. Igen, ezt megváltoztattuk, és úgy döntöttünk, hogy a családi pótlékot a duplájára emeljük, hogy inflációkövetővé tesszük, hogy nem jövedelemfüggővé tesszük a gyerekek támogatását, hanem minden gyerek számunkra egyforma, és minden gyerekhez eljuttatjuk a támogatási rendszert. Igen, ez különbség, ezt a különbséget vállaljuk.
Vállaljuk a különbséget a lakástámogatási rendszerben is. Igen, egy '98 és 2002 között működött lakástámogatási rendszer mögött az volt, hogy akinek volt kellő vagyona befektetni és ingatlanokat szerezni, az az adófizetők pénzén kapott jó sok kamattámogatást. Mi nem ezt az utat választottuk. Változtattunk, és azt mondtuk, hogy jusson el a lakástámogatás ahhoz is, akinek nincs vagyona, nincs magas jövedelme (Babák Mihály: Most már senki nem épít.), hogy szociálpolitikai támogatásként kétszeresére emelve ezt a támogatást jusson el oda, ahol a leginkább szükség van rá, és ne oda, ahol egyébként már megvan a vagyon, csak gyarapítani szeretnék az adófizetők pénzéből. Igen, ez különbség.
De abban azonos, azt gondolom, a patkó bármelyik oldalán ülők álláspontja, hogy a gyereknevelést, a gyerekek számának gyarapodását, a családok gyarapodását kell hogy szolgálja a lakástámogatás, a családtámogatás, foglalkoztatás, szolgáltatások, egészségügy, iskolarendszer és sok minden egyéb. Tehát nem egy módszer, nem egy eszköz, nem egy homályos családi adózási rendszer, amelyet itt nem fejtettek ki a kezdeményezők, nem mondták meg, hogy ez milyen adókulcsokat jelent, nem mondták el, hogy hogyan működik, semmit nem mondtak róla, csak mindösszesen annyit, hogy családi. (Dr. Latorcai János: Még nem vagyunk kormányon! Majd ha ott leszünk.) Hát, ha valaki javaslatot tesz, azt illik elmondani rendesen, nem pedig csak utalni rá.
A miniszterelnök úr a felvezetésében, vitaindítványában tényekre, adatokra, tendenciákra alapozta azt, amit mondott, ezt egyesek kormánypropagandának hívják. Én azt gondolom, hogy akik nem tisztelik a tényeket, azok persze könnyen mondják, hogy ez kormánypropaganda. Azt javaslom, térjünk vissza oda, és akkor ott találunk majd közös megoldásokat, megoldási lehetőségeket, hogyha pontos számokkal, adatokkal dolgozunk, ha az adatok, ugyanazon adatok felhasználásával próbálunk közös következtetéseket levonni.
(15.50)
És akkor nem beszélünk olyanról, hogy rosszabbodott volna a női foglalkoztatás, mert nem rosszabbodott (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Ez van!), hanem javult, kedves frakcióvezető-helyettes asszony, csak valószínűleg nem ismerik eléggé az adatokat, ezért voltam kénytelen a vita kellős közepén is kétpercessel élni, hogy az adatokat pontosíthassuk.
Örülök annak, hogy a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum képviselői egy közös pontot kereső vitában vettek részt, és örülök annak, hogy a KDNP és a Fidesz képviselői közül is jó néhányan kerülték a szokásos konfliktuskereső mentalitást; kerülték azt a reflexszerű magatartást, hogy bármiről van szó, azonnal a kormányt kell szidni, hanem igyekeztek a problémát megoldani.
Volt, akiknek ez nem sikerült. Néhányuknak sikerült blöffökkel, vélelmekkel terhelni ezt a vitát, de különösen kiemelkedett Semjén Zsolt frakcióvezető úr, aki olyan dokumentumot mutatott fel itt, ami teljességgel hiteltelen, olyan vélelmeket mondott ki itt a kormányra, amelyeknek semmi alapja nincs, és azt gondolom, hogy az ilyen esetet el kellene kerülni itt a parlamentben; felelős politikus ilyen politikai kultúrával, ilyen fontosságú ügyben, azt gondolom, hogy nem vehet részt a vitában. Nem is vett részt, azonnal el is hagyta a termet. Azt gondolom, hogy az ilyen mentalitás száműzendő a politikai kultúrából. (Dr. Latorcai János: Voltál a sajtótájékoztatón? - Babák Mihály, tapsolva: Tapsolok neked!)
Néhányan az adatokat igyekeztek kicsit megcsúsztatni időben. Ismételten el kell mondanom, hogy ez a sokat hivatkozott UNICEF-jelentés, amely most jelent meg, 2000. január 1-jétől 2003. december 31-éig terjedő adatokat tartalmaz (Dr. Latorcai János: Mondtunk mást?), vagyis a kormányváltás időszaka előtt másfél év és után másfél év adatait. (Dr. Latorcai János: Erről van szó, ezt mondtuk!) Ezért azt gondolom, hogy kellő önkritikával illene kezelnie ezt az adatsort mind a két oldalnak. (Dr. Latorcai János: Te is egy felhúzott ember vagy! Csak mondod, mondod!) Persze, én is felhúzott ember vagyok, mint mindenki, de nem szeretem, és ezt mindannyiszor vissza is fogom utasítani, ha az adatokkal manipulálnak. (Dr. Latorcai János: Nem volt manipulálva, szó szerint...)
Megítélésem szerint meg kell erősíteni azt a három éve megfordult trendet, amelyet itt ma kevés elismerés illetett, de mégiscsak tény, hogy növekszik a gyerekszületések száma Magyarországon. Meg kell erősíteni, hogy növekedjen tovább, hogy növekedjen a várható életkor. A kormány ehhez kíván hozzájárulni, és ilyen feltételeket kíván teremteni. (Babák Mihály: Infláció...) Kiszámítható, tervezhető legyen a családok élete, a gyerekvállalás ne jelentse a szegénység vállalását. Ez a közös szándék talán kimondható, még akkor is, ha bizonyos kérdésekben vitatkozunk is.
Ez jelentse tehát a foglalkoztatás biztonságát, a családi élet és a karrier összeegyeztethetőségét, a megélhetést biztosító bevétel biztonságát, a családok szabad döntését arról, hogy a gyereknevelést választják-e vagy a gyereknevelés mellett a munkavállalást is, hogy a gyerekek napközbeni ellátása biztosított legyen ehhez a döntéshez, hogy olyan foglalkoztatási kedvezmények legyenek, amelyek ösztönzik a gyereket vállaló családapák, családanyák foglalkoztatását. Egyetértünk abban, hogy a nem tipikus foglalkoztatási módok terjesztésében van teendő, még akkor is, ha a mi kormányzati ciklusunk alatt elhárítottuk a korábbi akadályokat például a részmunkaidős foglalkoztatás elől, hogy az egészségügyi hozzájárulás arányosításra került, hogy a nyugdíj-beszámíthatóság megtörtént a részmunkaidős foglalkoztatásnál, hogy támogathatóvá vált a részmunkaidős foglalkoztatás, hogy a közszférában éppen a részmunkaidős foglalkoztatás gyarapítása érdekében bevezettük a prémiumévek-foglalkoztatást. Nem sorolom végig, mert véletlenül megint a kormánypropaganda bűnébe esek, amikor ezeket a tényeket elmondom, de talán azért mégiscsak tény, ami tény, hogy számos olyan kedvezményt és intézkedést tettünk az asztalra, amely ezt a célt szolgálta.
A családtámogatási rendszer kiszámíthatósága legalább ilyen fontos; a duplájára emelt, értékálló családi pótlék, a családi helyzethez alkalmazkodó szociális támogatási rendszer, a munkavállalást segítő szociális társadalombiztosítási, munkanélküli-ellátási rendszer. Hasonlóképpen elkötelezett a kormány a lakhatás támogatásában, a lakhatási feltételek javításában. Hasonlóképpen elkötelezett a kormány az iskolai esélyteremtés sokkal eredményesebb megvalósításában, mert azt be kell látni, hogy az iskolarendszer ma nem az esélyek közelítését szolgálja, hanem sajnos megmerevíti a korábbi esélykülönbségeket, ezen változtatni kell.
Szükséges a gyerekes családokat célzó személyes szolgáltatások fejlesztése, a szociális és foglalkoztatási ellátó-, szolgáltatórendszer integrációja, a szegregációmentes intézmények kialakítása, a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése. És természetesen a lehető legkorszerűbb egészségügyi ellátó-szolgáltató rendszert kell működtetnünk ahhoz a közös pénzünkből, hogy a gyerek meg is születhessen, élve maradhasson, és minél tovább egészségesen élhessünk valamennyien.
Ez a hat fejlesztési terület fogalmazódik meg abban a programban, amelyet a közeljövőben nyújtunk be az Országgyűlésnek, "Legyen jobb a gyermeknek" címmel. Nem gyermekszegénység elleni, annál több, gyermekesély-teremtő programról van szó. Tudományos megalapozottsággal, Ferge Zsuzsa professzor asszony és csapata munkájára támaszkodva egy generációra méretezett 25 éves programot teszünk az asztalra annak érdekében, hogy mindazokat a megoldásokat, lehetőségeket egymás mellé tegyük, amitől több gyerek születik, és ezeknek a gyerekeknek esélye lesz egy sikeres, boldog életúthoz. Nemcsak kompenzáció, nemcsak hátránycsökkentő, hanem preventív, proaktív - hogy ilyen nem magyar szavakat használjak -, esélyteremtő jellegű programot hozunk ide, a Ház asztalára.
Azt akarjuk - és azt gondolom, ebben megint csak egyetérthetünk -, hogy a szegénység, a hátrányos helyzet újratermelődését meg tudjuk közösen állítani, meg kell szakítani ezt a folyamatot. Ráadásul nagyon jó időszakban tesszük ezt, 2007-ben, amikor az Európai Unió ezt az esztendőt az esélyegyenlőség európai évének nyilvánította. Használjuk fel ezt az évet arra, hogy a kora miatt sem gyerek, sem idős ember ne legyen sikertelenségre kárhoztatva, ne legyen hátrányok közé szorítva, ne legyen megfosztva egy sikeres, biztonságos, hosszú, egészséges élet esélyétől.
Mindannyiunk felelőssége ez, szülőké és nagyszülőké, jogalkotóké és jogalkalmazóké, az Országgyűlésé, a kormányé, az önkormányzatoké, civileké és egyházaké, helyi közösségeké, intézményeké és valóban a közmédiáé is. A kormány kész arra, hogy a közös cél érdekében valamennyi parlamenti párttal, civil és szakmai szervezettel együttműködjön.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés