DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fiatalként, fiatal családapaként mi más lehetne a feladatom, mint hogy arról beszéljek, hogy a fiatalok, mikor döntenek a gyermekvállalásról, akkor milyen szempontok vezetik őket ebben.
A szempontok nagyon sokrétűek. Én négy különböző szempontrendszert határoznék meg. Az első a gyermekvállalás időpontjának kitolódása, ami az egyik probléma, hiszen szerencsére nagyon sokan továbbtanulnak ma már a fiatalok közül, és emiatt aztán az az idő, amin belül a gyermekvállalást megtehetik, leszűkül. Hiszen ha egy diplomát szerez valaki egy egyetemen, akkor is 23-24 éves korában végzi azt el, de gyakori már a másoddiplomás képzésben való részvétel. Ez azt jelenti, hogy 24-25-26 éves korában fejezi be az egyetemet, akkor elkezd dolgozni, és csak ezt követően gondol a családalapításra, illetve a gyermekvállalásra.
A társadalmi hozzáállás kérdése a másik szempontrendszer, milyen társadalmi közeg veszi körül a fiatalokat, ami meghatározza azt, hogy ők mikor és hány gyereket vállalnak. Sajnos, és ez nemcsak magyar sajátosság, hanem világtendencia is, a példakép ma nem a sokgyermekes család. Nem ez van beállítva a fiatalok elé példaképként, nem ez van beállítva sikeres életpályaként, életmodellként, karrierlehetőségként. Sokkal inkább csak a pénz vagy egy jó állás az, ami sikerként van a fiatalok között számon tartva, és nem az, hogy vállalnak-e gyermekeket vagy több gyermeket vállalnak-e esetleg. Ma sokkal inkább a fiatalok úgy érzik, hogy nem az a karrierlehetőség, ha gyermekeket vállalnak, hanem sokkal inkább az, ha egy jól jövedelmező állást foglalnak el, és maximum egy vagy két gyermekre vállalkoznak.
A harmadik a jövedelmi viszonyok kérdése, ami természetesen meghatározza azt, hogy a fiatalok tudnak-e, és ha tudnak, hány gyermeket vállalni. Ha 25-26 évesen valaki elkezdi a nagybetűs életet, állást vállal, akkor természetesen a jövedelmi viszonyai meghatározzák azt, hogy mikor tud lakást vásárolni, mikor tud olyan biztos jövedelemre szert tenni, hogy a családban - általában családban - az egyik fél legyen már csak a családfenntartó, míg a másik otthon maradjon, és gyermekeket neveljen.
A negyedik szempont az otthonteremtés kérdése, amit külön ki szeretnék emelni, hiszen nem mindegy, hogy az a gyermek hova születik, nem mindegy, hogy a lakhatási kérdések, problémák megoldottak-e, s itt van egy olyan vita, ami már hosszú ideje tart, amit úgy tudnék összefoglalni, hogy szerintünk, a Fidesz és azt gondolom, a KDNP szerint is, hiba volt az otthonteremtő program szétverése. Az a program, ami helyette létrejött, a Fészekrakó-program, sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Sajnos nem eredményez annyi lakásépítést, lakásvásárlást, ami szükséges lenne akár a gyermekvállalási problémák megoldására is.
Miután a probléma összetett, természetesen a megoldások is, úgy gondoljuk, hogy összetettek. A kérdés komplex, a politika egészének, a civil szervezeteknek, az egyháznak, de a médiának is nagyon komoly felelőssége és szerepe van ennek a problémának a megoldásában. Az államnak minden lehetséges eszközt meg kell ragadni, amivel a fiatalokat segíteni tudja a gyermekvállalási kedv növelésében. Mire gondolok pontosan? Gondolok egyrészt a családbarát jogszabályi környezetre, gondolok a családtámogatási rendszer biztonságára és stabilitására, az otthonteremtés feltételeinek megteremtésére, adókedvezmények biztosítására a gyermekvállalás segítése érdekében.
(15.00)
Befejezésül néhány gondolatot szeretnék a média felelősségéről szólni, hiszen azt gondolom, hogy beszélhetünk mi akármit itt a parlamentben, a fiatalok többsége nem bennünket néz, a fiatalok többsége a médiából tájékozódik, és abból a képből tájékozódik, amit ott sugallnak neki. Ha ez a kép rossz, akkor valószínűleg a következtetések is rosszak lesznek, és az a minta is rossz, amit a fiatalok követendőnek tartanak.
A média felelőssége és ezen belül különösen a kereskedelmi média felelőssége elkerülhetetlenül fel kell hogy merüljön, és azt gondolom, hogy ebben is, mint az egész kérdésben, közös gondolkodásra van szükség, hogyan tudjuk a médiát, a kereskedelmi médiát arra rávenni, hogy ne egy olyan képet sugározzon, ami rossz a nemzetnek, rossz az országnak rövid távon és hosszú távon is, hanem pont ellenkezőleg: egy olyan mintát, olyan példát sugalljon a fiataloknak, ami serkent a gyermekvállalásra és elősegíti azt.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés