DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt vissza kell utasítanom Szabó képviselő úrnak azt a kitételét, hogy ezt a vitát blöffnek minősíti, vagy blöffnek minősíti, amiről Semjén képviselő úr itt beszélt. Semjén Zsolt felmutatta kezében azt a tervezetet, ami a tárcánál készült az egymillió külföldi befogadásáról. (Csizmár Gábor közbeszól.) Egyébként ennek a vitanapnak a célja az volt (Közbeszólások.), hogy közösen tárgyaljuk meg, hogy mit lehet tenni a magyar népesedés előmozdításáért, és én ezt a célt - egy-két olyan felszólalást leszámítva, mint Szabó képviselő úré - megvalósulva látom, úgy láttam, hogy itt nagyon sok jóakaratú és jó szándékú hozzászólás történt.
Egyébként megjegyzem: ha ennek a vitanapnak legalább annyi eredménye van, hogy a kormány lesöpri az asztalról ezt a tervezetet, akkor a Kereszténydemokrata Néppárt már nem kezdeményezte hiába ezt a vitanapot. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés