ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a vezérszónoki felszólalásokkal folytatnánk munkánkat, ülésvezetési kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek. Harrach Péter alelnök úr jelezte, hogy fel kíván szólalni a mai politikai vitában, ugyanakkor az Országgyűlés elnökének felkérése alapján az ülést is vezeti, ezt azonban a Házszabály rendelkezései alapján csak akkor teheti meg, ha az Országgyűlés ehhez hozzájárul.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy Harrach Péter alelnök úr a mai nap politikai vitájában részt vegyen, illetve azalatt ülést is vezessen. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége hozzájárult ahhoz, hogy az alelnök úr a mai napon a vita során ülést is vezessen.

Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

Elsőként megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek. A képviselő urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu