TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen szó esik a magyarországi cigányságról is ezen a vitanapon, mivel jómagam is készültem egy hatpercesre, és ott szeretném elmondani, hogy milyen észrevételeim vannak. Viszont Varga József képviselőtársam mindenképpen arra késztetett, hogy megszólaljak.

Pontosan erről beszélt a miniszterelnök úr, és erről beszéltek képviselőtársaim, legfőképpen Arató Gergely államtitkár úr, aki kiemelte, hogy a roma gyerekek szegregált oktatásával mindenképpen kell valamit kezdeni. Amikor azt mondta, hogy ezzel a kérdéssel közösen kell foglalkoznunk, akkor pontosan arról szólt, hogy semmiképpen nem támogatjuk azt a szegregált oktatási rendszert, amit az elmúlt időszakban láthattunk, és még ma is láthatunk. Ez az egyik nagyon fontos és kiemelendő dolog.

A másik nagyon fontos témakör, ami itt elhangzott, hogy a családi adórendszer bevezetése szintén nagymértékben érintette a magyarországi cigányságot. Ez az Orbán-kormány idejében nem volt meg, sőt még csak az írmagja sem volt meg. Azt gondolom, ez is egy fontos jelenség.

A hatpercesemben is fogok majd arról szólni, hogy az óvodai étkeztetés térítésmentességének 2003-as bevezetése mit jelent a magyarországi cigányság, valamint a halmozottan hátrányos helyzetűek részére. Azt gondolom, erről nem kell különösebben kifejteni a véleményem, mert látható és érzékelhető, hogy amióta ezt a rendelkezést bevezettük, nagymértékben megemelkedett az óvodások száma, és pontosan azért, mert azok a hátrányos helyzetűek, akik addig nem tehették meg, hogy óvodába járassák a gyerekeiket hároméves korban, most megtehetik, és ezt a jelenlegi, illetve az előző, azaz a Medgyessy-kormány indította el, ami azért is fontos, mert - még egyszer mondom - mintegy 25-30 százalékkal megemelkedett a hároméves korú gyermekek száma az óvodai rendszerekben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu