TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor vitanap van, azért beszélünk egy témáról, hogy megpróbáljunk döntéshozatal nélkül konszenzusra jutni. Csizmár Gábor államtitkár úr csalatkozott, mert ez a vita csak a kezdeteinél volt barátságos hangvételű, mostanra elég éles fordulatot vett. Szeretném visszaterelni a vitát - ha képviselőtársaim is partnerek ebben - abba a hangnembe, amiben eddig vitáztunk; és szeretném elmondani, hogy közel sem a Semjén úr által színpadiasan elővezetett tervezet miatt, hanem más miatt.
Súlyos kétségeink vannak a családi jövedelemadózással kapcsolatban. Ennek három formáját ismerjük, amelyek közül az egyik kifejezetten a családban élő gyerekek számát preferálja, a másik összevonja a két házastárs jövedelmét, a harmadik pedig összevonja, majd megfelezi ezt. Ezek közül természetesen az a legjobb, amelyik a gyerekszámot preferálja. Ezzel csak egyetlen gondunk van: könnyen kiszámítható és természetesen tapasztalati adatok is bizonyítják, hogy ez elsősorban a magas jövedelműeknek és a kevesebb gyermekkel a családban élőknek jobb. Látni való, hogy azok, akik kisebb jövedelemmel bírnak - függetlenül attól, hogy személyi jövedelemadóznak vagy családi jövedelemadót fizetnek -, sokkal inkább kötve vannak a családi támogatások rendjéhez, és ők azok, akik jobban járnak.
Tisztelt Ház! Pelczné Gáll Ildikó vezérszónok asszony azt mondta, hogy mindazokért szól ez a vitanap részükről, akik magukért akarnak tenni és tudnak is. Ezzel meghatározta azok körét, akik természetesen a jobb keresetű, sikeres polgárok, akik tudnak tenni. És akik nem, azokért ki fog szólni?
Azt gondolom, hogy a személyi jövedelemadó kontra családi jövedelemadó különbség nem valóságos különbség. A különbség az, hogy kiket akarunk valóságosan segíteni abban a gyerekvállalásban, amit mindannyian kívánunk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés