DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság elmúlt heti ülésén foglalkozott a második nemzeti környezetvédelmi program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentéssel, és ezen az ülésen 11 igen és a többi tartózkodás mellett valóban, ahogy miniszter úr is fogalmazott, általános vitára javasolta a jelentést.

Emellett és ezt a megállapítást is tartalmazva, valamint azt, hogy az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja a bizottság a jelentést, egy határozatijavaslat-tervezetet fogadtunk el, amely a tisztelt Ház előtt szerepel ugyancsak. Ennek a két dokumentumnak, a jelentésnek és a határozati javaslatnak vagyok a bizottsági előterjesztője.

Magáról a bizottsági határozati javaslatról annyit szeretnék mondani és azzal ajánlom a tisztelt Ház figyelmébe, hogy a korábbi hasonló jelentések gyakorlatától némileg eltér, nevesen a korábbi e tárgyban született határozatok egyetlenegy sort tartalmaznak, miszerint az Országgyűlés elfogadja az adott környezetvédelmi program adott ütemű végrehajtásáról készített jelentést. Ezzel szemben a mostani határozat két további ponttal bővül, amely egyébként a környezetünkért érzett nemzeti összfelelősségünket is némileg jól példázza, nevesen összhangban a jelentés "következtetések, javaslatok" részével megfogalmazza, hogy a második ütemben mi volt, ami jó volt, és megfogalmazza azokat a programelemeket - ez a határozati javaslat 3. számú pontja -, amellyel a kormánnyal egyezően a jövőben az eredetileg elképzelt ütemhez való visszatérést szorgalmazza a bizottság. Ennyiben tehát ez a mostani jelentés, az ekörül folyó vita, illetőleg reményeink szerint a határozati javaslat elfogadása jobban közelít ahhoz az eredeti elképzeléshez, ami a nemzeti környezetvédelmi programok végrehajtásának országgyűlési figyelését és kezelését jelenti.

1995-ben az LIII. törvény elfogadása után - ez a környezetvédelemről szóló törvényünk - indult el az a rendszer, amelyik középtávú, nevesen hatéves nemzeti környezetvédelmi programokban gondolkodik, és e programokról rendszeres, a végrehajtás kétéves állapotáról szóló jelentést ír elő a kormány részére, már hogy hozza ide a Ház elé, és magának az egész programnak a végrehajtásáról is be kell számolni a Ház előtt a kormánynak. Nyilván - és az akkori jegyzőkönyvek és a parlamenti vita felelevenítése is megerősíti ezt - mindennek megvolt az az értelme, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel maga az Országgyűlés is környezeti állapotunkat, másrészt, ha szükséges, a korrekciókat végezze el, s legvégül pedig a tanulságok szolgáljanak alapul a következő időszak tervezéséhez.

Már most látható, hogy ezeknek a, nevezzük így, programozási elemeknek nem mindenben felel meg a rendszer. Ez nem a mostani jelentés hibája, hanem azt gondoljuk, hogy ezt a kétévenként való felülvizsgálatot és az erről szóló jelentés egész rendszerét egy kicsit aktualizálni szükséges, hogy valóban azokat a funkciókat betölthesse, amiről az előbb is szóltam, nevesen akár a pontosítás, módosítás, finanszírozás átütemezése, akár a jövő tervezése funkcióját ha nézzük. Éppen ezért bizottsági ülésen is nagy hangsúlyt kapott az a kérdés, vajon mennyiben aktuális 2007-ben a 2003-2004. évi jelentés elfogadása. Mindenekelőtt szeretném nagyon határozottan rögzíteni, hogy a programok végrehajtásáról szóló leírás korrekt, tényszerű, és valósan tükrözi azokat a környezeti ügyekben elért eredményeket, amelyről expozéjában miniszter úr is szólt. De hát kérem, 2004. év a vége, és most 2007 van!

Először talán engedjék meg, hogy elmondjam, hogy végre ide került ilyen korán a jelentés, merthogy az első nemzeti környezetvédelmi programról, annak minden egyes ütemezéséről 2004-ben fogadott el az Országgyűlés egy-egy országgyűlési határozatot. Legyen szabad azt mondanom, hogy néhány esztendő fórban vagyunk a végrehajtást illetően, de abban is egyetértettünk a bizottságban, hogy ezen azért még tovább illenék gyorsítani. Ugyanis azt gondoljuk, nagyon helyénvaló, hogy nem azt követte a mostani kormány, mint a kettővel ezt megelőző kormány, nevesen, hogy be sem számolt, a jelentéseket nem hozta a tisztelt Ház elé. A Medgyessy-kormány időszakában pótoltuk ezt a hiányt, és most, a Gyurcsány-kormány időszakában már az eredeti elképzelésekhez jobban igazodó jelentési rendszerben gondolkodunk.

Azért is zavaró ez az időbeli eltolódás, hiszen 2004 egy határozott cezúra volt: beléptünk az Európai Unióba. Értelemszerűen az azt megelőző időszakban, és erre a jelentés hangsúlyai is jól rámutatnak, az EU-csatlakozás előkészítése volt a legfontosabb feladat, és ezt - mint a jelentéssel összhangban az országgyűlési határozat is megállapítja - jogalkotási szinten kiválóra teljesítette az ország.

(17.50)

Ennek eleme volt, hogy nagyon nyugodt körülmények között, időben sikerült lezárni a csatlakozási tárgyalásokat, a szükséges jogharmonizációt meglehetősen feszített ütemű, nagyon sok jogszabályt érintő, új jogszabályok alkotását is jelentő folyamatban teljesítette az ország, és mint ahogy az expozéjában miniszter úr is beszélt róla, a környezetvédelmi szempontból szükséges derogációkat is ekkor határozták meg. Azóta ezek a bizonyos derogációk részben aktualitásukat vesztették, merthogy már teljesítette az ország, és mint ahogy ez is elhangzott, ami még előttünk áll, az nyilván nem lehetett a 2003-2004. évi jelentés alapja.

Emellett azonban 2003-2004-ben is némileg eltérő finanszírozási ütemezés valósult meg, és azóta is tudjuk - hiszen már 2007 van, vagy már eltelt 2005, 2006 is -, hogy bizony az elképzelt ütemű programvégrehajtások már a beszámolás alapját képező időszak utáni időszakban is, bár kétségtelenül gyorsult az ütemük, mégsem tudták felvenni azt az eredeti tempót, amit a 2003-2008 közötti nemzeti környezetvédelmi program elfogadásakor elképzeltünk.

Csak csendben jegyzem meg, hogy ilyen az élet, persze maga a program is úgy került elfogadásra 2003 végén, hogy gyakorlatilag már az első esztendőn túl is voltunk - decemberi elfogadása volt, miniszter úr. Ezen túlmenően úgy gondolja a bizottság, hogy érdemes végiggondolni, hogy ilyen körülmények között hogyan lehetne gyorsítani, hogy, mondjuk, a 2005-2006. évi jelentést, akár még az idén, természetesen a valamikor szeptemberben kezdődő ülésszakunkon el tudjuk fogadni, és azt sem tekintenénk semmilyen körülmények között se presztízsveszteségnek, se másnak, hogy ha úgy tűnik a jelentés végrehajtásából, hogy indokolt, akkor a programok átütemezéséről is bátrabban szóljunk.

Azt gondoljuk, hogy ez is hozzájárulhat többek között ahhoz, hogy a környezetvédelmi ügyekben szükséges lehető legszélesebb konszenzust meg tudjuk teremteni. Nem feltétlenül egy valamikor remélt és gondolt eredeti ütemezéshez kell ragaszkodni, és esetleg folyamatosan arról számot adni, hogy ezt ezért vagy azért, vagy amazért nem sikerült végrehajtani, hanem ha látjuk menet közben, hogy át kell helyezni a hangsúlyokat, át kell helyezni bizonyos prioritásokat, akkor ennek megfelelően indokoltnak tűnik a program módosítása is ezen felülvizsgálatok keretei között.

Ezzel együtt is a jelentés időszakának nagyon fontos tanulságai voltak, amelyek természetesen a maguk pozitív hatásaiban, részben magára a környezetre, részben pedig környezetvédelmi programjainkra is kihatnak. Mindenképpen ilyennek számít, még akkor is, ha erről adott esetben ellenzéki képviselőtársaimmal sokszor éles polémiába is tudunk keveredni, az egész agrár-környezetgazdálkodási kérdés. 2002 volt az indító éve a nemzeti agrár-környezetvédelmi programnak; 2003-ban és 2004-ben is végig azon dolgoztunk, hogy egyrészt működjön a nemzeti programunk, másrészt - mert látszott, hogy az a gondolkodás jó a természetnek, jó a környezetnek és jó a gazdálkodóknak - hogy ez a program élje túl az EU-csatlakozásunkat - mit élje túl, váljon folyamatossá!

Ma már, így több év távlatából visszanézve, a várakozások megvalósultak. Akkor konkrétan jó néhány elemében igen kemény vita volt, és sokszor tűnt olybá, mintha veszély fenyegetné ezen törekvésünket. Ezzel együtt is személyesen úgy gondolom - ennyit talán lehetővé tesz a bizottsági előadói státus is -, hogy 2003-2004 egyik leglényegesebb és legsikeresebb programeleme az agrár-környezetgazdálkodási program volt, és ez a mostani az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetési időszakáról szóló tervezésében is döntő faktornak számít, stabil mind a környezethasználatokban, mind a gazdálkodás rendjében. Tervezhető elemmel gazdagodott Magyarország, gazdagodtunk mi mindannyian. Csak remélni lehet, hogy ennek a folytatása, az Új Magyarország vidékfejlesztési stratégiában, operatív programban, illetőleg az ehhez fűződő más operatív programokban folytatódik, és nyilván ez lehetett az alapja annak is, ami ugyancsak a jelentés időszakára tehető, hogy a Natura 2000 területek kijelölése olyan gazdagon megtörténhetett.

Merthogy a Natura 2000 terület kijelölése min nyugszik? Döntően azon, hogy ott olyan gazdálkodás folyt és folyik egyébként ma is, amely gazdálkodás azt a fajgazdagságot, azt az élőhely jelleget megteremtette, aminek a megőrzése a további feladatunk. Ebből pedig teljesen nyilvánvalóan az következik, hogy ez nem korlátozások által, hanem a gazdák jó gazda módjára való gazdálkodását támogató mentalitással és támogató anyagiakkal valósítható meg. Ennek az üzenetét is tartalmazza ez a jelentés.

Summázva és befejezve, a tisztelt Háznak az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága nevében javaslom a 2003-2004. évi végrehajtásról szóló jelentés, valamint az ehhez fűzött országgyűlési határozati javaslat elfogadását, és elhangzott észrevételeinknek a további tervező és végrehajtói munkában való figyelembevételét.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Katona Kálmán tapsol.)

Forrás: parlament.hu