GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy ilyen jelentésről beszélünk, akkor egy liberális beállítottságú emberben óhatatlanul - mint nagyon sokszor máskor a környezetvédelemmel kapcsolatban - fölmerül a kérdés, hogy hogyan is lehet megfogalmazni az állam szerepét, az állam feladatait a környezet védelmében. Hiszen tudjuk, hogy nagyon fontos szerepe van az államnak, amikor törvényi szabályozással, különböző szankciórendszereknek, illetve ösztönzőrendszereknek a létrehozásával, fenntartásával, ellenőrzésével beleszól a hétköznapi élet és a gazdaság mindennapjaiba, és bizony nagyon fontos környezetvédelmi normákat képes érvényesíteni.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy van számos olyan vonatkozása a környezetvédelem valamennyiünk számára valószínűleg fontos ügyének, amelyek esetében az állami szabályozás, az állami beavatkozás esélytelen és reménytelen, ahol alapvető kulturális jellegű kérdésekről van szó, ahol az állam legfontosabb feladata a szemléletformálás lehet.
(18.30)
Mi, liberálisok nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az elmúlt években a Környezetvédelmi Minisztérium tevékenységében ez utóbbira is meglehetősen komoly és nagy hangsúly helyeződött. Nagyon fontosnak tartjuk, természetesen tudatában léve annak, hogy a környezetvédelem ügye nem azok közé a területek közé tartozik, ahonnan az állam teljesen kivonulhatna, sőt, nagyon fontos állami feladatok vannak ezen a területen - nem mondom el még egyszer az imént felsoroltakat -, túl azon, hogy törvényeket alkotunk, és azoknak a betartását garantálni kell, nagyon fontos aktív állami eszközök vannak ezen a területen, de mégiscsak egy fontos szemléletváltást jelent az, hogy kibővül ez a gondolkodás, és a szemléletformálásra, a közvéleménynek, a köztudatnak az alakítására is nagyon nagy hangsúly helyeződik.
Néhány üggyel szeretnék részletesebben foglalkozni; hosszú ez a jelentés ahhoz, hogy egy ilyen tízperces felszólalásban ki lehessen vesézni. Egyébként pedig én azt gondolom, hogy a legtöbb esetben a számok önmagukért beszélnek. Ha már a programról úgy általában beszéltünk, természetesen nem tudok nem csatlakozni azokhoz a képviselőtársaimhoz, akik azt mondják, hogy jó lenne, ha a megfelelő időben és nem többéves követéssel tárgyalnánk egy ilyen programot. Nem a környezetvédelmi tárcát védendő jegyezem meg, inkább a parlament általános gyakorlatát kritizálom akkor, amikor azt mondom, hogy sajnos más jelentésekkel is rendszeresen elő szokott fordulni ezen Ház falai között - gyakorlatilag kormányzati ciklusoktól függetlenül -, hogy az ilyen általános jellegű jelentések, ahol a parlamentnek, ha tetszik, ellenőrző, monitorozó szerepe tud érvényesülni, sokszor többéves késéssel kerülnek ide elénk.
Szóval, néhány ügyet emelnék csak ki, elsőképpen a szelektív hulladékgyűjtést a hulladékgazdálkodás köréből. Azt gondolom, ez az a terület, ahol az elmúlt években szemmel látható változás történt Magyarországon, és jól láthatóan egyike azoknak a területeknek, amiket az előbb körülírtam, ahol van fontos állami feladat bizonyos projektek beindításában és a szemléletformálásban, de alapvetően egy kulturális attitűd megváltozása hozza el végül is a kívánt eredményt. Láthatjuk, hogy ez megint egy olyan kérdés, ahol minden egyes polgárnak, minden egyes állampolgárnak, minden egyes egyénnek nagyon komoly lehetősége és felelőssége van abban, hogy tegyen valamit a környezet védelmének ügyében, hiszen a környezetet az állam ellenünkre és nélkülünk nem lesz képes megvédeni.
Ez az az időszak, amikor beindul az a változás, amiről azt mondom, hogy mára már szemmel látható az országban bárhová megyünk. Ebben a hivatkozott időszakban az EU-támogatásban részesült komplex hulladékgazdálkodási projektek mellett a szelektív gyűjtés elterjesztésében jelentős szerepet játszott a települési hulladékkezelés fejlesztését szolgáló központi támogatás is. Mondanék néhány számot: 2003-2004-ben összesen 1632 hulladékgyűjtő sziget, 12 hulladékgyűjtő udvar, 17 komposztálótelep létesült az önkormányzatok részéről. 111 hulladékgyűjtő jármű és 5950 házi komposztálást segítő speciális eszköz beszerzésére került sor. A jelentésben foglalt időszakon túl, az azt követő években, vagyis az elmúlt években pedig láthatjuk, hogy megtörtént az, ami sok más, hasonló jellegű, nagy állami fejlesztésnél megtörténik, például az oktatási rendszeren belül ilyen az internetellátottság fejlesztése, hogy van egy kritikus pont, ahol eléri azt a bizonyos kritikus tömeget a jelenlét, ami aztán átbillenti, és az igénybevételt széles körűvé teszi.
Ma már a szelektív hulladékgyűjtés tekintetében, bár messze vagyunk attól, hogy elégedettek lehetnénk, azt gondolom, tényleg szemmel látható ez a változás, bárhová megyünk az ország nagyobb településein, és nemcsak a településeken látható ez a változás, hanem az ember érzékeli a mindennapokban, érzékeli az állampolgári, az egyéni magatartás változásában. Ez az, amiben mi, liberálisok leginkább hiszünk akkor, amikor környezetvédelemről van szó, hogy az állam tegye meg a magáét, és természetesen változtassunk, változzunk valamennyien egyénileg, külön-külön, és tegyük meg mindannyian, amit megtehetünk.
Van egy fontos ügy, amely a szemléletformáláshoz kapcsolódik, ahol szomorúan kell megállapítani azt, hogy a tárgyalt időszakban, 2003-2004-ben elindult valami, ami aztán később finoman szólva sem követte azt a lendületet és azt a növekedési ütemet, ahogy elindult. Itt a környezettudatosságnak az oktatáson keresztül történő megközelítéséről van szó, azokról az óvodai és iskolai programokról, amelyek a most tárgyalt időszakban nagyon-nagyon dicséretesen és szépen beindultak, aztán pedig finoman szólva is lelassult ezeknek a lendülete. Mondom ezt annak a liberális pártnak a képviselőjeként, amely liberális párt azon túl, hogy környezetvédelmi minisztert adott ebben az időszakban, az előző parlamenti ciklusban oktatási minisztert is adott.
Azt mondja a jelentés, hogy az alap- és középfokú oktatásban 2003 júniusában több tárca együttműködésében elindult egy erdei iskolai program, amely az erdei iskolákban való részvételt, a pedagógus-továbbképzést, az erdei iskolai szolgáltatások infrastrukturális fejlesztését tartalmazta kiadványok, módszerek, eszközök terjesztésével, módszertani központok létrehozásával. Ismét mondanám a számokat: 2003-2004-ben állami támogatással mintegy ezer pedagógus és 22 ezer tanuló kapcsolódott be ezekbe a programokba.
Azt gondolom, érdemes visszatérni ezekhez a programokhoz, érdemes megnézni azt, akár még a mostani, meglehetősen szigorú pénzügyi keretek között is, hogy mi az, ami ezekből a programokból fenntartható, fejleszthető, hiszen tipikusan ezek azok a dolgok, ahol a következő generációk szemléletének a formálásával nagyon nagy eredményt lehet elérni, nagyon sok pénzt lehet megspórolni - a későbbi környezeti károk elhárítására gondolok -, és úgy általában egy szebb és tisztább országot lehet teremteni.
Szeretnék röviden kitérni arra, hogy a hivatkozott időszakban volt néhány olyan törvénymódosítás, ami a környezetet szennyező szereplők magatartását jutalmazta negatív értelemben. A környezetterhelési díjra, illetve a termékdíjra gondolok. Ezen szabályozások részleteinek a megvitatását most idő hiányában elhagyva, szeretnék némiképp kritikus lenni azzal az ellenzéki magatartással, amely az elmúlt választási kampányban, illetve az előtte való években megfigyelhető volt. Természetesen érthető, hogy ha ellenzéki erők azzal operálnak egy választási kampányban, pláne, ha van egy liberális párt, amelyik sokat beszélt adócsökkentésről, hogy hány és hány adóemelő intézkedés volt egy kormányzati ciklusban. Hogy a politikai eszközöket és a politikai retorikát ki hogyan választja meg, mindenkinek szíve joga.
A Fidesz és más ellenzéki szereplők is az előző parlamenti ciklus végén nagyon sokszor érveltek azzal, hogy harmincvalahány adóemelés volt, és amikor adóemelésekről beszéltek, akkor a felsorolásokban mindig megemlítették azokat az adókat is, amiket valószínűleg mi, akik most itt vagyunk ebben a teremben, és részt veszünk ezen a vitán, nehezen tudunk egyébként ellenezni. Hiszen akinek fontos a környezet védelme, tudja, hogy az egész Európai Unióban egy fontos új gondolatként és új trendként jelent meg az, hogy zöldüljön az adórendszer, hogy az adórendszer büntesse díjakkal, adókkal, más formákban azokat a szereplőket, akik szennyezik a környezetet, és jutalmazza azokat, akik ilyen magatartásoktól távol vannak.
Tehát miközben jogos lehetett a kritika más adóemelések tekintetében, azt gondolom, hogy a környezetterhelési díj vagy éppen a termékdíj rendszerének a bevezetése egy olyan elem kellett volna hogy legyen, ahol az ellenzéki politikusoknak ezeknek a részleteivel kellett volna vitatkozniuk, és a jobbá tételén kellett volna fáradozniuk, nem pedig arról beszélniük, hogy ezek beleilleszkednek-e egy általános, a magyar népet úgy általában rettenetesen sújtó adóztatási gyakorlatba, hiszen ez nem is igaz, itt a szennyezők szankcionálásáról volt szó.
Azt hiszem, hogy lejárt a 10 perces időkeretem, úgyhogy egy későbbi hozzászólásban folytatnám.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés