KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter úr pár hónappal ezelőtt bejelentette: az egészségügyi reform keretében a gyógyszertörvényt is módosítani kell. A társadalom gyógyszerfogyasztását mesterségesen kell szabályozni, hiszen a gyógyszerkasszát is elérte a spórolás szele. Ennek érdekében az orvosoknak, a betegeknek, gyógyszerészeknek kötelezően előírja, hogy adott betegség esetében mely gyógyszereket lehet felírni. A listán a legolcsóbb készítmények vannak, lesznek felsorolva, így kímélve az állami pénztárcát. Mára már természetesen további reformokkal is kénytelenek vagyunk szembenézni, de engedjék meg, hogy én az említettet boncolgassam.

Egy konkrét eset: ötgyermekes család, influenzaszerű megbetegedés, torokgyulladás, láz, köhögés. Az édesanya elvitte három gyermekét a gyermekorvoshoz: egyéves kislányát, illetve a négy és féléves ikreket. Diagnózis felállítva; a kezelés a következőképpen alakul. Lássuk, mit is írhatunk fel... - latolgat az orvos. Az jelenleg nincs a patikában, doktornő - mondja az asszisztens. Akkor mi is van még a listán? - kérdezi a gyermekorvos, majd az asszisztens válaszába beletörődve nyugtázza: - Jó, rendben, akkor legyen az. Az édesanya rákérdez: a bevált gyógyszerek? - Sajnos azokat nem írhatom fel.

Patikai számla: 5342 forint. Mindössze két napig szedték a gyerekek az új készítményeket, és olyan hasmenést kaptak az eddigi tünetek mellé, ami egy felnőttet is igencsak megviselt volna, nemhogy egy egyéves apróságot.

Milliók folytak ki reklámra. Az államtitkár többször hangoztatta: az olcsóbb gyógyszerektől is ugyanúgy lehet gyógyulni. Azt viszont elfelejtette hozzátenni, hogy gyakran kellemetlen mellékhatásokkal, szemben a már kipróbált, bevált gyógyszerekkel. A konkrét esetben egyébként hasmenésre újabb gyógyszert ajánlott a gyermekorvos, ami még az olcsóbbságot is megkérdőjelezi.

Szerintem számtalan hasonló eset fordul majd még elő. Kérdezem: kísérleti alanyoknak tekintik az embereket, a beteg gyermekeket? Arcátlan módon a jobb készítményeket helyettesíttetik, és az olcsó, kellemetlenebb mellékhatással bíró készítményekre kényszerítik rá a családokat, az apró gyermekeket.

Kíváncsi lennék, hogy a miniszter úr orvosként nyugodtan alszik-e. Jól ismerjük már a mentegetőzés sztereotip formáját, mely szerint mindenkinek jogában áll a jobb készítményt felíratni, ha recepten ezt aláírásával vállalja. Megjegyzem: az említett esetben így az 5342 forintból 7452 forint lett volna. Sajnos ezt különösen többgyermekes családok, illetve alacsony nyugdíjból élők nem feltétlenül engedhetik meg maguknak. Hiszen a családi kasszákat már más, szintén reformnak nevezett kormányzati intézkedésekkel eddig is nagymértékben megterhelték.

Kérem, gondolják át az egészet! Ne kísérletezzenek az embereken, a gyerekeken íróasztal mögül! Vonják be az orvosokat, gyógyszerészeket a kérdés megoldásába a betegek zökkenőmentes gyógyulása érdekében. Konzultáljanak velük, hiszen nekik kell a betegek szemébe nézni nap mint nap. Vagy pedig ismerjék be: nincs szó másról, mint hogy most nem a gyógyszergyártók, nem a forgalmazók, hanem a kormány zúdított az emberekre az inflációt többszörösen meghaladó gyógyszeráremelést azzal, hogy a gyógyszertámogatást nagymértékben csökkentette a spórolás jegyében. Ezt nyíltan fel kellene vállalni, hiszen a betegek egyébként is megtapasztalják, mivel ugyanazért a gyógyszerért egyik napról a másikra akár többszörösét kell fizetni.

Nem mondhatják, hogy önöknek ehhez semmi közük, ugyanis - mint a reformoknak nevezett megszorításokra ez általában igaz - könnyen kiderül: megint csak az emberekkel fizettetik meg az elmúlt évek rossz kormányzati munkájának az árát.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu