DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Természetesen a személyeskedő részre nem kívánok válaszolni (Közbeszólások az MSZP soraiból: Milyen személyeskedés? - Az elnök csenget.), azonban megjegyzem, miniszter úr... Ha megengedik képviselőtársaim, akkor elmondanám a válaszomat. Megjegyzem, miniszter úr, hogy önnek a hódmezővásárhelyiektől, saját orvoskollégáitól pedig a legkevésbé sem kell félnie.
Ami pedig elhangzott és személyében sértőnek tart, azt magamra nem vállalom, nem is vállalok érte felelősséget, és azt tudom mondani a miniszter úrnak, hogy nem is értek vele egyet. Felajánlottam a miniszter úrnak a lehetőséget, hogy jöjjön el erre a tiltakozásra, és álljon az emberek elé, magyarázza meg, hogy miért van szükség a reformra. Azt vártam el... (Dr. Molnár Lajos közbeszól.) Miniszter úr, meghívtuk, ezt ne mondja!
Miniszter úr, azt vártam el, hogy most elmagyarázza, hogy a saját maga által januárban meghozott szakmai döntést, mely szerint 161 ágy jár a vásárhelyi kórháznak, milyen alapon írja felül most február elejére, mi ez a szakmai szempont. Miniszter úr, szerettem volna, ha erre válaszol, sajnálom, hogy erre nem tud választ adni.
Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés