DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetlenegy momentumra szeretném azok közül a kérdések közül felhívni a figyelmet, amelyeket Gőgös államtitkár úr itt elénk tárt. Gyakran halljuk azt a hivatkozást abban az esetben, ha kevés egy adott programon a forrás, hogy kérem szépen, van egy másik program, ott tessék szíves lenni ezt megpályázni. Szeretném határozottan leszögezni, és a nyilvánosság elé is idehozni, hogy az Európai Közösségben a támogatási rendszer alapelve az, hogy egy jogcím csak egy programból finanszírozható. (Gőgös Zoltán: Ezt nem is mondtam!) Ebből az következik, kedves államtitkár úr, ha az EMVA jogcímei között szereplő támogatási lehetőségekhez mi forrást nem teszünk, hanem azt mondjuk, ha ilyesmit akarsz, menj máshova, nem lesz forrás erre. Tehát olyan nincs, hogy a strukturális alapokból meg lehetne finanszírozni azokat a jogcímeket, amelyek itt vannak a vidékfejlesztési rendelethez kötötten. (Gőgös Zoltán: Én is ezt mondtam!)
A másik dolog, amit itt feltétlen muszáj szóba hoznunk, hogy a 8000 milliárdos strukturális alapokbeli, Bajnai Gordon által felügyelt terület vagy pénzelosztási lehetőség köztudottan, a kormány programjában meghirdetetten nagy projektekre fog elmenni. Tehát ne álltassuk azokat a kicsiket, akik majd azt gondolják, hogy a strukturális alapokból ilyen vidékfejlesztési típusú ügyekhez hozzá fognak jutni, nagy fejlesztési pólusokban, előre rögzített módon néhány nagy projekt finanszírozása lesz megoldható valószínűleg abból a 8000 milliárdból. A vidéknek és a kisebbeknek épp ez a 3000 milliárd szólna, amiről most beszélünk. Tehát itt kell sajnálatos módon, államtitkár úr, megteremteni a feltételeit annak, hogy ehhez a magyar gazdák, a magyar vidék általában hozzájusson. Ha itt nem teremtjük meg, máshonnan nem fognak ilyen típusú forrásokhoz hozzájutni, ez az európai rendszer alapja.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
(14.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés