DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/1917. számú törvényjavaslat 8. §-a a gyermekpornográfia liberalizálását jelenti, amit a Kereszténydemokrata Néppárt nem támogat. A törvénymódosítás szerint nem büntetnék, ha a 14. életévét betöltött, de még nem 18 éves kiskorúról valaki pornográf felvételt készít a gyermek beleegyezésével, saját használatra. A büntethetőséget kizáró ok nem vonatkozik olyan személyre, aki a kiskorúnak hozzátartozója, nevelője, gondozója, felügyelője vagy gyógykezelője.
Ez a törvénymódosítás a mi véleményünk szerint zöld lámpa a gyermekpornográfiának. Tegnap napirend előtti felszólalásomban a magyar ifjúság erkölcsi nevelésével kapcsolatos felelősségünkre, mindenekelőtt a jogalkotó felelősségére hívtam fel a figyelmet. Hangsúlyoztam, és most is megteszem, hogy nem az evangéliumi erkölcsre hivatkoztam, amely a hitvalló keresztény emberek életének keretét adja, hanem a világi szempontok szerint megfogalmazott erkölcsi elvárásokat kérem, kértem figyelembe venni. Ugyanis a kereszténydemokraták mindig is azt vallották, hogy a hit csak önkéntes lehet. Ki nem kényszeríthető, mert ez súlyosan sérti a természetjogot, amely a kereszténydemokrata politizálás alapelve, a természetjogot, amely jelenti az összes jogot és kötelességet, amellyel minden ember kivétel nélkül megszületik.
Valljuk tehát, hogy sem a hit, sem az erkölcs nem kényszeríthető ki, de kikényszeríthető a jogszabálynak megfelelő külső magatartás. Ezért szükséges, hogy a törvények erkölcsösek legyenek.
A Larousse Enciklopédia megfogalmazása szerint az erkölcs a társadalmi tudat egyik formája, mely az általánosan elfogadott közvélemény ereje által alátámasztott magatartási formákban jut kifejezésre. Az erkölcsi parancsolatokról pedig azt írja, hogy a jóról és rosszról alkotott vélekedés alapján határozzák meg az emberi cselekvés mikéntjét. Ami jó a Larousse Enciklopédia meghatározása szerint, az az erkölcsös, ami rossz, az az erkölcstelen.
(17.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Kell-e azon gondolkodni ép erkölcsi érzékkel bíró embernek, hogy a gyermekpornográfia jó, azaz erkölcsös-e vagy rossz, azaz erkölcstelen-e? Kell-e azon gondolkodni a magyar szülőknek, nagyszülőknek, képviselőtársaimnak, akik gyerekeket nevelnek vagy neveltek, hogy szeretnék-e, hogy a 14 és 18 év közötti gyermekükről, unokájukról annak beleegyezésével valaki pornófelvételt készítsen? És nem az-e a magyar jogalkotók kötelessége, hogy az általános szülői erkölcsi elváráshoz igazodóan megvédjék a még nevelendő magyar gyermekeket? Hisz mindannyian tudjuk, akik gyermekeket neveltünk - jómagam háromgyermekes családanya vagyok -, hogy ebben a korban a gyermek érzékeny, a gyermek kíváncsi, nem egy kiforrott, nem egy felelős döntésre alkalmas személyiség, hanem nevelendő. Nevelendő, de nem a gyermekpornográfiával, nem a törvényesített pornográfiával.
A miniszter úr utalt arra, hogy a törvény szerint nem büntetendő, ha egy nagykorú a 14. életévét betöltött személlyel beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesít. Akkor - tette fel a kérdést - az ennél kevesebbet magában foglaló, saját használatra való pornófelvétel készítését miért büntesse a törvény? Felvetődik a kérdés: helyes-e, amikor az említett két törvény között akar arányosságot teremteni a jogalkotó úgy, hogy a törvénymódosítást a megengedőkhöz igazítja? Nem védené-e jobban fiataljainkat, ha fordítva tenné?
Másrészt a pornófelvételekkel kapcsolatban hatalmas veszély, hogy bármikor elővehetők, elrejthetők akár évtizedekre a szekrényfiók aljába, és képzeljük el, hogy most készül egy 14. életévét betöltött kiskorúról egy pornófelvétel, tíz év múlva éppen férjhez akar menni, és a pornófelvétel készítője előveszi a szekrényfiókból, és átadja a vőlegénynek. Gondoljunk bele ilyen és hasonló esetekbe, amikor zsarolhatóvá válik az, akiről pornófelvétel készült. Esetleg az egész életét tönkreteheti, és ezt a gyermeket bizonyára nem vigasztalja majd tíz év múlva, hogy majd megbüntetik a róla pornóképet készítőt.
A gyermekek, a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések akkor sem helyeselhetők, és nem megengedhetőek, ha a gyermek elmúlt már 14 éves, és beleegyezésével készül pornófelvétel, hiszen egy 14 éves gyermek, gondoljanak még egyszer sajátjaikra, mint már említettem, felelős döntésre képtelen személyiség.
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint fenn kell tartani a törvény szigorát annak érdekében, hogy pornográf felvételek egyáltalán ne készülhessenek. Az erkölcsi jó ezt követeli meg tőlünk. Indokolatlan, és súlyosan aggályosnak tartjuk a büntető szabályok ilyen fokú enyhítését, ezért a büntethetőséget kizáró ok törlését javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt. Ugyanakkor a kiskorúak egészséges szexuális fejlődése érdekében szükségesnek tartjuk, hogy a pornográf felvétellel visszaélés elkövetési magatartásait súlyosabban büntesse a törvény, ha a 18. életévét be nem töltött kiskorúról van szó, akiről a pornófelvételt hozzátartozója, nevelője, gondozója, felügyelője vagy gyógykezelője készítette.
A Kereszténydemokrata Néppárt javasolja továbbá, hogy a tényállás maradjon továbbra is a házasság, család és ifjúság elleni bűncselekmények körében. A kiskorú családban él remélhetőleg, s ha valaki a pornográf felvétellel visszaél, ez bizony sokszor a család intézménye elleni romboló tevékenységet is jelent.
Ezek szellemében a Kereszténydemokrata Néppárt módosító indítványát beadta. Kérjük támogatni, hogy ebben a kritikus témakörben is erkölcsös - erkölcsös! - törvény szülessen.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés