GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég sok minden elhangzott ismételten a vitában. Bedő Tamás képviselőtársam utalt arra, hogy ha itt a vidékfejlesztési programról beszélünk, akkor ezt egy kicsit más kitekintésben kell nekünk nézni, és én is ezzel szeretnék röviden foglalkozni.

Nem igazán lehet csak ezen a programon a 2007-13 közötti időszak vidékfejlesztési ügyeit számon kérni, és nagyon nagy hibát követnénk el, ha maga a szakma, az agrár- és vidékfejlesztéssel foglalkozó politika nem próbálna minél nagyobb szeletet az egyéb operatív és regionális programokból ezekre a célokra kiszakítani. Hiszen tudjuk, hogy ebből a programból például infrastruktúra-fejlesztést nem lehet csinálni, nem is lehet nyilván számolni, amikor az összegszerűségről beszélünk, hogy most az a 180-200 milliárd forint, ami hét évre a LEADER-en kívül rendelkezésre áll, sok vagy kevés. Ha csak tisztán a klasszikus és inkább az agráriumhoz kötődő - persze a mikrovállalkozás-fejlesztés egy szélesebb téma - programokat nézem, akkor biztos, hogy sokkal több, mint amennyit eddig erre a célra szántunk, de ha mindent ide kevernénk, az összes infrastruktúra- meg egyéb ügyet, akkor ez egy nagyon kis szelete annak, amennyiből a problémáink az oktatás és egyéb témákban kezelhetők lennének. Tehát nekünk olyan indikatív programokat kell összeállítanunk, ami egyben generálhat egyéb operatív programokból is fejlesztéseket.

Például az a szerkezetváltási program, ami nemcsak nálunk, hanem a világban meg az Európai Unióban is elindult, ami az energetikai fejlesztéseket és lépéseket érinti, az egyik ilyen terület, ami nyilván nem vonatkoztatható el attól, hogy ennek van egy agráriumot érintő része, és van egy felhasználói oldal, ami egy másik operatív programnak a kezelésében van. Tehát amikor itt arról beszéltünk, hogy mi a mezőgazdasági termelők saját célú energiabiztosítását támogathatjuk, tehát ha valaki egy szárítónál vagy akár egy sertésbattérián más típusú fűtésmódra akar átállni, és mondjuk, ez éppen megújuló energia - ez lehet biogáz vagy éppen biomassza-tüzelés -, akkor ennek a technikai részéhez is tudunk támogatásokat adni, hiszen ez így egy komplett program.

(14.10)

De ha egy kistelepülés vagy nagyobb település, mondjuk, ötezer lakos környéki település úgy dönt, hogy a közüzemeit nem gázzal, földgázzal, hanem mondjuk vagy biogázzal, vagy energiaültetvényre alapozott biomassza-tüzeléssel akarja működtetni, ott már a mi programunk nem tudja kezelni az azzal kapcsolatos kazánfejlesztéseket. Tehát nekünk arra kell majd figyelnünk, hogy legyenek olyan programok az egyéb operatív programokban is, akár a ROP-ban is, ami azt meg emellé teszi, mert hiába adunk mi támogatást, mondjuk, az energiaültetvény-telepítéshez, ha nem lesz felhasználó a végén. Tehát azt gondolom, hogy ezt így kompletten kell kezelni.

Azért az elmúlt hét az Európai Unióban teljesen új alapokra tette ezt a történetet. Nem foglalkoztunk ezzel hangsúlyosan, és még talán a közvélemény is más ügyekkel van elfoglalva, és nem annyira jött ez elő, hogy miket is döntött az elmúlt héten az Európai Unió, de azért azt hadd mondjam, azért az a történet, hogy 20 százalékos kvázi kötelező megújuló energetikai részarányt írt elő politikai szinten saját magának 2020-ra, azért ez új alapokra helyezi az egész agrárenergetikai programot is. Bioüzemanyagnál energiatartalomra vetítve 10 százalékra módosította a korábbi 5,75 százalékos értéket, nem beszélve arról, hogy bevállalta a szén-dioxid-kibocsátás 30 százalékos csökkentését. Ezt a mezőgazdaság nélkül, tisztán csak a szél-, a nap- meg az egyéb időjárásfüggő energetikára alapozni nem lehet. Tehát ebben igen-igen nagy szerepe kell hogy legyen az agráriumnak, és azért az adottságokat figyelembe véve nekünk is nyilván mint az egyik részt vevő országnak.

Tehát én azt gondolom, hogy ezekkel nekünk ezen program szintjén is foglalkozni kell, és nem a semmiért tettük mi az első tengelybe, a második kiemelt kategóriába az állattartás fejlesztései után a megújuló energiahordozókat, de azt is látnunk kell, hogy a mi lehetőségeink, már amit a vidékfejlesztési program ad, és behatárolva projektenként az egymillió euró ebben a kategóriában nem tud igazán nagy áttörést csinálni, tehát ezért mindenképpen kell, hogy a környezetvédelmi operatív program és a regionális operatív program is szálljon be ebbe a dologba. Tehát szerintem nekünk a következő egy hónapban egy új energiastratégiát - ezen dolgozunk most - kell létrehozni. Egyébként is kellene, mert ha valaki megnézte a kormány első féléves munkatervét, abban az tisztán benne van, hogy elkészül a középtávú energiastratégia, de már ennek a fényében kell igazítani, hogy olyan fejlesztéseket kell generálnunk a különböző európai uniós pénzekből, amelyek lehetővé teszik azt, hogy ez a mérték elérhető legyen, mert ez nagyon nagy mérték.

Tehát ha most azt mondom, hogy most durván 5 százaléknál tartunk az összenergia-előállításban a megújulókból azokkal a sokat szidott erőművekkel együtt, amiről ma is szó volt, akkor el lehet képzelni, hogy mekkora beruházási intenzitás kell ahhoz, hogy ezt az értéket elérjük. Ebben nekünk óriási szerepünk van, és azt gondolom, hogy emögé nekünk a termelői oldali meggyőzést meg a segítést hozzá kell tennünk, ugyanis készültek különböző felmérések, hogy nem igazán értik a termelők ezt a dolgot, félnek attól, hogy egy-egy ültetvénynek tizenöt évig legalább működnie kell, most az hogyan legyen, bérbe adják a földet, hogy legyen. Tehát én azt gondolom, ha nincs egy biztos vevő a végén, és nem látnak olyan meggyőző példákat, amit, bármennyire is furcsa, de most egyelőre tényleg csak az erőművek tudnak mutatni, hogy képesek erre a tevékenységre, akkor azt gondolom, hogy nem tudjuk még azt a százezer hektárt se telepíteni, amire összegszerűséggel beálltunk. De én azt hiszem, hogy ez nem egy lezárt történet, tehát ha mi azt látjuk, hogy más ágon nem tudjuk a forrásokat lehívni, akkor ez lehet egy olyan pálya, ami egyértelműen fejleszthető.

És ugyanilyenek a különböző üzemanyagprogramok. Nyilván arra figyelnünk kell, és ezért kell különböző kutatás-fejlesztésekkel is foglalkoznunk akár direktben is, hogy abba a hibába ne essünk, hogy nem megfelelő energiahatékonysággal csináljuk ezeket a dolgokat. És persze az messze nem igaz, hogy itt több fosszilis energiahordozót használunk fel az alkoholhoz, ami tisztán működtethet járműmotorokat, mint amennyi a végén a kijövő energia. Ez ostobaság, ezt írhatják azok az olajcégek, amelyek ebben nem érdekeltek. De azért arra vigyáznunk kell, hogy a lehető legjobb megoldásokat keressük, és a lehető legegyszerűbb meg legjobb hozadékot, ugyanis arra is figyelnünk kell, hogy amit mi programként elindítottunk, és nemcsak mi, hanem Európa is, ez egy olyan piac, ami most azt mondom, hogy 30 millió tonna alkoholigénnyel lép be egy évben Európa, ha eléri ezt a 10 százalékos bekeverési arányt, és abból most jelenleg kapacitással 3 millióval rendelkezik. Azért el lehet képzelni, hogy ez mekkora óriási elszívó hatást jelent a piacokon, még akkor is, ha tudjuk, hogy előbb-utóbb a WTO biztos, hogy ránk kényszeríti, hogy nyissunk valamennyit, engedjünk nagyobb kontingenseket a cukornád alapú alkoholnak. De azért azt is látni kell, hogy már Európában belül is vannak olyan növényfajták, és ez nem a kukorica meg nem a klasszikus keményítő alapú energiahordozók, hanem bizony vannak olyanok, amelyek vetekszenek hozamban a cukornád alapú működéssel.

Azt hiszem, ezt valahol a társadalomnak is el kell fogadnia, hogy ez rövid távon hozhat némi drágulást is esetleg az energetikában, hiszen most nagyjából azt látjuk, hogy körülbelül 80-90 dolláros olajár mellett rentábilis teljesen üzleti alapon ez a történet, tehát támogatás nélkül nem nagyon működtethető. Viszont azt is látjuk, hogy az ilyen kötelező érvényű szabályok önmagában nem okoztak sehol drágulást, mert új piaci szereplőként jelent meg ez az üzemanyagfajta mindenhol a világon, Amerikától kezdve, és inkább az volt, hogy az olajcégek vitték lejjebb az olaj árát azért, hogy ne legyen az, hogy még további növekedést generáljanak a konkurenciánál ezen a területen. Tehát azt gondolom, hogy ezek nagyon tisztán és jól látható folyamatok.

Az, hogy az idén ilyen lett a kukorica ára - és várhatóan ez egy viszonylag stabilizálódó helyzet -, nagyban köszönhető annak, hogy Amerika 140 millió tonna kukoricából állít elő etanolt - az az ország, amelynek komoly olajtartalékai vannak, meg elég nagy ország ahhoz, hogy ezt be tudja szerezni a világpiacról is -, és ennek ellenére egyszerűen kiszállt a világ kukoricakereskedelméből. És nemcsak az aszály, hanem ez a momentum is kellett ahhoz, hogy soha nem látott árán tudták a termelők eladni a kukoricájukat. Azt gondolom, hogy ez nem egy megálló folyamat, mert ez mindenhol indul. És amikor arról beszélünk, hogy intenzitást fokozzunk és a jó területeinken, amin még további hozamnövekedést el lehet érni, azt igenis segítsük, de tegyük mögé a piacot is, és őket ne zavarjuk be más, gyengébb kategóriájú termelői potenciálokkal, oda meg telepítsünk a szerkezetváltás kapcsán másfajta növénytermelést, és akkor azt gondolom, tiszta viszonyok alakulnak.

De ezt a momentumot nem nagyon kellene kihagyni, amit a múlt héten az Európai Unió eldöntött, ez egy akkora sansz nekünk középtávra, hogy igen-igen nagy szerepünk lehet benne, és azt hiszem, hogy ebben nem is igazán vitatkozunk. Itt egy dolog van, hogy mellé kell állni, és azokkal a számokkal együtt, amit itt a képviselő úr mondott, hogy az energiahatékonyság, meg hogy jó ez meg hogy nem, ezeket meg kell nézni, de ennek ellenére ez egy jó program, és a világon mindenhol ezt fogják csinálni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu